kapubanner for mobile

Csökkentenék a hálapénz elfogadásának büntetőjogi fenyegetettségét

Jogszabály-módosítással egyértelműsíthetik a hálapénz elfogadásának törvényi hátterét - írja a Magyar Nemzet az Igazságügyi Minisztérium (IM) által kezdeményezett törvénymódosítási javaslatra hivatkozva.

images

A minisztérium oldalán megjelent, egyes büntetőjogi törvények módosításáról szóló tervezet szerint a jövőben nem számítana bűncselekménynek, ha egy egészségügyi dolgozó utólag fogadna el valamilyen juttatást egy pácienstől, aki ezzel elégedettségét kívánja kifejezni. Ugyanakkor bűncselekménynek minősülne, ha az orvos az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné.

A tervezetet még nem tárgyalta a kormány. Magyar Gábor ügyvéd a lapnak azt mondta, elsősorban a hálapénz elfogadásának esetleges büntetőjogi fenyegetettségét kívánja csökkenteni a jogalkotó.

Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség elnöke a lapnak úgy vélekedett, az államnak kell garantálnia az egészségügyben dolgozók - akár lépcsőzetes - bérrendezését, amely után a hálapénz minden formáját és a "rendszer" minden résztvevőjét büntetni kell.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatása szerint a lakosság tavaly 8,3 milliárd forintot költött paraszolvenciára, míg 1998-ban 3 milliárd forintot, ami reálértéken 18 százalékos növekedést jelent.

A legtöbbet a kórházi orvosok kapják (4,1 milliárd), utána következnek a házi- és szakorvosok (2,5 milliárd), a fogorvosok (1,1 milliárd), végül az ápolók, orvosi asszisztensek és műtősök (508 millió).

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek