kapubanner for mobile

Csütörtökön sztrájkolni fog az egészségügy

Az EDDSZ (Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) csütörtök reggel 8-tól délután 4-ig sztrájkot hirdetett. A bejelentett sztrájkhoz egyre több intézmény csatlakozik és várhatóan a jövő hétre -szintén- bejelentett sztrájk már országos mértékű lesz.

A most csütörtökre tervezett munkabeszüntetésben a Pécsi Orvostudományi Egyetem, Veszprém, Dunaújváros, Cegléd, Szegedi II-es kórház, Szentes, Szarvas, Hódmezővásárhely, Miskolc, Ajka, Siófok, Tatabánya és a budapesti Heim Pál gyermekkórház vesz részt, de folyamatosan jelentkeznek további intézmények, melyek az egészségügyi sztrájkhoz kívánnak csatlakozni.

Mint azt korábbi hírünkből megtudhatták az egészségügyi dolgozók az embertelen munkakörülmények és a méltatlan fizetések ellen kívánnak fellépni. Mint azt a szakszervezet már korábban elmondta: a csütörtöki sztrájkot minden héten megismétlik egészen addig, míg kormányzati szinten nem tesznek valamit az egészségügy áldatlan állapota ellen.

Bár a sztrájkfelhíváshoz eddig csak az előbb felsorolt intézmények csatlakoztak, ám további számtalan intézmény jelentette be, hogy szolidaritást vállal a sztrájkban résztvevőkkel. A Népszava értesülései szerint az EDDSZ, valamint a munkabeszüntetést támogató Magyar Orvosi Kamara az újonnan felállított kormány egészségügyi vezetésével tárgyalásokat kíván folytatni, ezt azonban az egészségügyi minisztérium nem kívánta megerősíteni.

Mint azt megtudhattuk, a most csütörtökön kihirdetett sztrájkban egyenlőre csak 1000 munkavállaló vesz majd részt, de a további sztrájkok esélye igen nagy, amennyiben a kormányzati tárgyalásokra a továbbiakban sem kerítenek sort.



A Napi Online jelentése nyomán
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek