kapubanner for mobile

Dán és belga cég ruház be Szabolcsban

Négy új beruházással bővülnek az idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ipari parkok: Nyírbátorban gyógyászati segédeszközgyár, Mátészalkán technológiai központ, Nyíregyházán pedig autóalkatrész-, illetve liftajtókészítő üzem épül.

Az együttesen közel 18 milliárd forint értékű fejlesztéssel 73-ra nő a térség nyolc ipari parkjában működő vállalkozások száma. A négy új gazdasági létesítményben kilencszázan kapnak majd munkát, így 7400-ra nő a szabolcsi ipari parkokban foglalkoztatottak száma.

Nyírbátorban a dán Coloplast épít gyárat 15 milliárd forintos költségből, s ősztől hatszáz munkás dolgozhat az üzemben, amely a világhírű cég terméklistáján szereplő valamennyi gyógyászati segédeszközt készíti majd.

Mátészalkán az Európai Unió támogatásával, partneri együttműködésben építi a technológiai központot, a vállalkozói inkubátorházat és képzési centrumot a helyi Szatmár Gazdaságfejlesztési-, valamint a PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítési Alapítvány, a település önkormányzata és a romániai szatmárnémeti Vállalkozók Fóruma, több mint félmilliárd forintért. A tavasszal elkészülő létesítményben 11 műhely, 23 iroda, illetve szolgáltató és képző helyiségek lesznek, mintegy száz egyéni vállalkozó számára.

A Nyíregyházi Ipari Parkban a belga THYCO cég hoz létre autóalkatrész-gyárat. A beszállítói tevékenységet folytató üzemben százan kapnak munkát, az év végi átadást követően.

A nyíregyházi önkormányzat által üzemeltetett gazdasági területen az olasz érdekeltségű Sematik Hungária Kft. kétmilliárd forint értékű befektetéssel alakít ki liftajtókat készítő üzemet, s a 12 ezer négyzetméteres csarnokban ugyancsak százan kapnak munkát, várhatóan a jövő évtől.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek