Decemberben és januárban is lesz nyílt nap a Budapesti Gazdasági Egyetemen
A felvételi követelményekről, az induló képzésekről, a kiemelt szakokról, az ösztöndíj- és nemzetközi lehetőségekről, valamint a színes hallgatói életről is hasznos információkhoz juthatnak az érdeklődők a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) nyílt napjain - közölte a felsőoktatási intézmény.
Az első nyílt napot 2022. december 16-án a Külkereskedelmi Karon (KKK) tartják.
A látogatók megismerkedhetnek az egyetem nemzetközi vállalatokkal közösen folytatott képzéseivel, hasznos információkhoz juthatnak a duális képzésről, a kettős diplomaprogramról, sőt japán, spanyol és orosz nyelvű bemutató órán is részt vehetnek. A nyílt nap keretében hirdetik ki a GazdÁSZ-NyelvÉSZ online középiskolai tanulmányi verseny eredményét is - közölte az egyetem.
A BGE többi kara jövő év elején szervezi meg nyílt napjait. A Pénzügyi és Számviteli Kar (PSZK) január 6-án és 27-én várja a továbbtanulni vágyókat. A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (KVIK) személyes és online formában is bemutatkozik: az online nyílt nap január 9-én, a személyes január 20-án lesz.
"Az érdeklődők megismerkedhetnek az aktuális felvételi követelményekkel, az induló képzésekkel, az ösztöndíj, a nyelvtanulási, a nemzetközi és sportlehetőségekkel, valamint a színes hallgatói élettel" - olvasható a BGE közleményében, amelyből kiderül az is, hogy az intézmény oktatói és hallgatói közel száz középiskolába látogatnak el év végéig az egyetem pályaorientációs programjának keretében, hogy személyesen tájékoztassák a fiatalokat az egyetem által kínált lehetőségekről.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 4 hete
- Befagyott álláspiac: enyhülés vagy újabb jégkorszak vár ránk 2026-ban? 2 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 2 hónapja
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 2 hónapja
- Repkedtek a milliárdok - Ekkora bírságot szabott ki a vállalkozásokra a GVH 2025-ben 2 hónapja
- A fogyatékossággal élők gazdasági aktivitása - grafikon 2 hónapja
- Nagy a baj: lejjebb sorolhatják Magyarországot az adósság miatt 3 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 3 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 3 hónapja
- Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul 4 hónapja
- Ezek a leggazdagabb magyar települések 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben