Délután járhatnak iskolába a kamaszok
Délután fog kezdődni a tanítás egy brit magániskolában, mivel a kamaszok számára élettanilag nem előnyös a koránkelés. Egy nagy-britanniai magániskoláiban délután fél 2-től este 7-ig tart majd a tanítás a kamaszoknak. Nekik ugyanis „biológiailag” nehezükre esik a korán kelés - számolt be nemrégiben a változásról a The Guardian.
„Ma már egyre több tudományos kutatás is bizonyítja azt, amit a tanárok és a szülők jó régen tudnak. A kamaszok tényleg nem alszanak eleget hét közben, ez pedig kihatással van az iskolai teljesítményükre, a kognitív fejlődésükre és a mentális és fizikai állapotukra, egészségükre is” – mondta el Guy Holloway, a változást bevezető iskola igazgatója.
A most 15 éves Gabriel Purcell-Davis lesz az egyik első, aki kipróbálhatja a délutáni iskolát; ő így nyilatkozott: „Az ágyamban szeretnék fölébredni, és nem a matekórámon”. Az iskola szóvivője szerint a szülők tudják, mennyire nehéz feladat valamiféle napirendet kialakítani kamaszkorban a gyerekek számára. Remélik azonban, hogy a délutáni tanítás bevezetésével sikerül hatékonyabban kihasználni a kamaszok idejét, és ezzel csökkenthetik a tinédzserek stressz-szintjét.
Nyest.hu / Edupress
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?