Demján magyar hipermarketeket akar
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMagyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni, akár több bolt társulásával is, mivel a mai versenyhelyzet is ezt indokolja - mondta Demján Sándor. A nemzetközi versenyben csak akkor tud az ország részt venni, ha rendelkezik megfelelő tőkével, tulajdonnal - tette hozzá Orbán Viktor.
Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a Coop üzletlánc megalapításának 15. évfordulója alkalmából rendezett szerdai budapesti ünnepségen kiemelte: amikor egy piaci szervezet stratégiát tervez, akkor szem előtt kell tartania a versenyképességi követelményeket.
A kormánynak a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig támogatnia kellene a cégeket, és olyan termelési rendszert kell létrehozni, ahol a magyar termék árban és minőségben is versenyképes - hangsúlyozta. Úgy vélekedett: a hipermarketben való kereskedés "egy korszerű életforma", a magyar tulajdonú hipermarketek létrehozása erősíti a beszerzési volumen nagyságát, és "rá tud segíteni" a többi kis bolt versenyképességére, amin keresztül akciókat lehet csinálni.
Orbán: Fel kell kötni az alsóneműnket a nemzetközi versenyben
A magyar tulajdonban álló vállalkozások fontosságára hívta fel a figyelmet Orbán Viktor is a rendezvényen. A kormányfő szerint ugyanis a nemzetközi versenyben csak akkor tud az ország részt venni, ha rendelkezik megfelelő tőkével, tulajdonnal.
A rendezvényen hangsúlyozta, a nemzetközi gazdaság - közte a kereskedelem - határokon túlmutató karaktere nem jelenti azt, hogy ne képviselnének különlegesen nagy értéket azok a vállalkozások, amelyek magyar tulajdonban állnak. A nemzeti és a nemzetközi nem áll ellentmondásban egymással - jelentette ki, megjegyezve, "csak akkor tudjuk felkötni az alsóneműnket, ha van alsóneműnk; ha nincs, nincs mit felkötnünk a nemzetközi versenyben".
A tisztességes, hazai vállalkozások olyan alapot jelentenek, amelyekre fel lehet építeni a megújuló és talpra álló magyar gazdaságot - mondta a miniszterelnök.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?