kapubanner for mobile

Demonstráció a hallgatói szerződések ellen

A hallgatói szerződésekről szóló törvénymódosítás ellen tiltakozott hétfőn a Magyar Szolidaritás Mozgalom ifjúsági tagozata Budapesten. Tiltakozó petíciójukat az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkárságán adták át.

A Szolidaritás ifjúsági tagozatának néhány tucatnyi aktivistája hétfő délután a budapesti Nyugati térről vonult át az oktatási államtitkárság Szalay utcai épülete elé, hogy Hoffmann Rózsa államtitkárnak átadják tiltakozó petíciójukat.

A tiltakozók álláspontja szerint a hallgatói szerződésekről szóló törvénymódosító javaslat röghöz kötné az ösztöndíjas hallgatókat, így az ellentmond a munkaerő szabad áramlására vonatkozó Lisszaboni Szerződésnek.

A petíció aláírói felháborítónak tartják, hogy a fiatalokat "új vasfüggöny mögé kényszerítik, miközben nem teremtenek számukra lehetőségeket". A Szolidaritás ifjúsági aktivistái ezért a javaslat azonnali visszavonását követelik. A demonstráció szervezői hangsúlyozták: ha a javaslatot a jelenlegi formájában mégis elfogadják és az hatályba lép, akkor elégetik a hallgatói szerződéseiket.

A tiltakozó petíciót Tanos Áron, a Magyar Szolidaritás Mozgalom ifjúsági tagozatának vezetője adta át Thaisz Miklósnak, az oktatásért felelős államtitkár politikai tanácsadójának.

Thaisz Miklós hangsúlyozta: azért dolgoznak, hogy piacképes diplomát szerezzenek a hallgatók. A politikai tanácsadó ígéretet tett arra, hogy választ fognak adni a petícióban foglaltakra.

A sípokkal és kereplőkkel felszerelt tüntetők egy lovat is elvittek az államtitkárság épületéhez. Ezzel kívánták felhívni a figyelmet arra, hogy az oktatási intézményeknek mostanra kellett összeírniuk, hogy hány lovat tartanak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek