Diploma - egyetem nélkül
A hagyományos oktatási rendszerből kiszorulóknak nyithat utat a validációs eljárás. Az iskolán kívül megszerzett tudás bizonyítványra váltása két év múlva válhat lehetővé hazánkban - írja a Népszabadság.
Néhány éven belül a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen, sőt akár az iskolában megszerezhető ismeretekkel egyenértékűnek fogadtathatjuk el.
Az EU oktatásfejlesztési programjának részeként hazánkban is megkezdődött a validációs - érvényesítési - eljárásrend kidolgozása. Az öt pillérből álló, kétmilliárd forint értékű uniós támogatásból megvalósuló program célja a felsőoktatás átjárhatósága.
Az eljárással azt ismerik el, hogy az iskolarendszerben megszerezhető tudás nem feltétlenül jobb a gyakorlati tudásnál. Egy elismert, ám egyetemet sosem végzett alkotóművész például eredményei alapján akár művészeti doktori fokozatot is kaphat, így kurzusokat is indíthat különböző felsőoktatási intézményekben. A képzettségét igazoló hivatalos papír nélkül viszont ezt nem tehetné meg.
A Népszabadság cikke szerint az új eljárással olyan társadalmi rétegeket is bizonyítványhoz lehet juttatni - illetve munkaerőpiacra való belépésük esélyét növelni -, amelyek a hagyományos iskolarendszerből rendre kihullanak. Így például azok a roma fiatalok, akik az erősen szegregált hazai iskolákban még a nyolc általános végéig se jutnak el, egy hozzáértő kőműves vagy autószerelő mellett kitanulhatják a szakmát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?