kapubanner for mobile

Dolgozzunk újra együtt: program álláskeresőknek

Száz hátrányos helyzetű, társadalmi kirekesztődéssel küzdő képzetlen munkanélküli foglalkoztatását segítik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében uniós támogatással, adja hírül az MTI alapján a Népszabadság.

images

Leszakadással és társadalmi kirekesztődéssel küzdő embereknek indított foglalkoztatási programot az Európai Unió Szociális Alapja támogatásával Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Regionális Érdekvédelmi (RÉV) Alapítvány - közölte Cseh Sándor, a szervezet ügyvezető igazgatója Nyíregyházán csütörtökön.

A 80 millió forint értékű, Dolgozzunk újra együtt elnevezésű programban Nyíregyháza, Nyírbátor és Nagykálló környékének kistelepüléseiről száz alacsony iskolai végzettségű, tartós munkanélküli vesz részt, közöttük szegregált lakókörnyezetben élő romák, valamint fogyatékosok és szenvedélybetegséggel küzdő emberek - mondta az alapítványi vezető.

Kiemelte: az érintettek a munkaerőpiaci integrációjukhoz személyre szabott képzési, munkába helyezési és önálló életviteli támogatást kapnak a szervezet tanáraitól, pszichológusaitól, valamint szociális munkásaitól.

MTI/Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek