kapubanner for mobile

Don Pepe: a dolgozók oktatásán van a hangsúly

Az eddiginél is nagyobb súly kíván helyezni a Don Pepe étteremhálózat dolgozói oktatására és tréningjére: 2009 áprilisa óta Dózsa Ferenc személyében oktatási vezetőt alkalmaznak a terület irányítására, aki részt vesz a cég humánpolitikai stratégiai céljainak kidolgozásában is, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Az oktatási vezető részt vesz a Don Pepe humánpolitikai stratégiai céljainak meghatározásában és kidolgozásában, vezetői és dolgozói képzéseket és tréningeket szervez, nagy szerepet kap az éttermi vezetők és dolgozók kiválasztásában és a vállalati sztenderdek szerinti betanításában, kidolgozza a dolgozói motivációs programokat és a dolgozók értékelésének rendszerét.

Dózsa Ferenc
Dózsa Ferenc rendkívüli tapasztalatokkal rendelkezik a vállalati oktatás és tréning területén. A Don Pepéhez való csatlakozása előtt hat éven keresztül Magyarország egyik vezető munkaerő-kölcsönző cégénél, a Humán Rentnél töltött be vezetői pozíciókat a HR és oktatás területén. Ezt megelőzően pedig 13 éven át dolgozott a magyarországi McDonald's hálózatnál, ahol - mint szinte minden munkatársa - végigjárta a lehetséges karrierlépcsőket, mégpedig mindvégig az oktatásra és az emberekre koncentrálva. Így került 1995 januárjában az étteremhálózat tréningosztályára, ahol tréningvezető munkakörbe került.

A 38 éves szakember két kamasz fiú büszke édesapja, hobbija a tánc, bár erre egyre kevesebb ideje jut. Másik, ugyanennyire kedvelt hobbiját, az emberekkel való foglalkozást, oktatásukat viszont munkája során gyakorolhatja, ezért is vallja magát boldog embernek.

"Végtelenül örülök annak, hogy a pozíció betöltésére sikerült Dózsa Ferit megnyernünk, alig hinném, hogy nála megfelelőbb embert találhattunk volna. Emberi és szakmai értékein is túl hihetetlen mértékben előnyére vált az a nagyon sok év, amelyet a dolgozókkal való foglakozásra áldozott, nem utolsó sorban az a több mint egy évtized, amelyet egyik legnagyobb versenytársunknál eltöltött. Náluk ugyanis közismerten nagy súlyt fektetnek a munkatársak képzésére, továbbképzésére és a velük való bánásmódra, amelynek minden csínját-bínját sikerült elsajátítania" - jelentette ki Szemes Gábor, a Don Pepe hálózat ügyvezető igazgatója.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek