kapubanner for mobile

E-learninges tehetségkutató verseny

Döntőre készül azon hat dunántúli középiskolás zenekar, amely a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának "Legyél a saját zenei menedzsered!" nevet viselő e-learninges tehetségkutató versenyének elődöntőjéből továbbjutott.

A csapatoknak az elődöntőben - a szakértőkkel folytatott internetes konzultációkat követően - a gyakorlati feladatokban kellett összemérniük tudásukat. A résztvevők biográfiát, sajtóanyagot írtak, elkészítették egy-egy koncertjük plakátját, megtervezték CD-borítójukat, elkészítették a zenekar marketing és promóciós-tervét, de letesztelhették hangszerismeretüket is. A zsűri magas színvonalúnak értékelte a fiatalok teljesítményét, igaz a helyesírásuk nem is egy feladat végrehajtása során hagyott némi kívánnivalót maga után.

Az elődöntőn 400 pontot gyűjthettek össze a csapatok, ez alapján a legjobb hat csapat mutathatja be zenei tudását a XX. Veszprémi Egyetemi Napok keretében május 10-én a nagysátorban.

Edupress.hu
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek