Fokozódik a munkaerőhiány a kkv szektorban
Leginkább a mezőgazdaság vár béremelést, a legkisebb mértékű emelkedésre az építőipari cégek számítanak.
Már a mikro-, kis- és középvállalkozások harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány, miközben még az év elején a kkv-k mindössze 26 százaléka számolt be erről - tájékoztatta a K&H bizalmi index kutatása harmadik negyedéves eredményéről szerdán az MTI-t. A közleményben kiemelték: a következő egy évben a vállalkozások 8,4 százaléka tervez béremelést. A kutatásban részt vevő cégek 77 százaléka szerint növekedni fognak a fizetések a saját szektorukban. Utoljára 2019 második negyedévében kalkuláltak ennyien béremelkedéssel.
Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy a bérnövekedési várakozások már a járvány előtti időszakot idézik. Akkor stabilan legalább 8 százalékos emelésre számítottak a cégek, és nagyjából 80 százalék kalkulált a fizetések emelkedésével. Szektorok szerinti bontásban leginkább a mezőgazdaság vár béremelést (79 százalék) és a legnagyobb átlagos növekedéssel is itt kalkulálnak (9,2 százalék). Legkevésbé az ipari, építőipari cégek várnak magasabb fizetéseket (70 százalék), a legkisebb mértékű emelkedésre is itt számítanak (7,5 százalék). A kutatás alapján minél nagyobb egy cég, annál jelentősebb emelkedésre számít. A 100 millió forint alatti árbevételű mikrocégek 72 százaléka, a 100 és 300 millió forint közötti árbevételű kisvállalkozások 78 százaléka, a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező középvállalkozásoknak pedig 83 százaléka számít magasabb fizetésekre. A K&H kkv bizalmi index összeállítása 400 magyarországi székhelyű társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A legutóbbi mérést az Impetus Research végezte szeptember 3. és 27. között.
MTI
fotó: pexels
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 3 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?