Egyelőre kevés magyar pályázott német és osztrák állásokra
A magyaroknak egyelőre alig több mint két százaléka pályázott osztrák, német, svájci vagy liechtensteini állásokra annak kapcsán, hogy a négy ország a hónap elején megnyitotta munkaerőpiacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-kelet-európai tagállamok munkavállalói előtt - derül ki a Trenkwalder felméréséből.
Az MTI-hez eljuttatott eredmények szerint a négy ország közül Magyarországon tartják magukat a leginformáltabbnak a válaszadók: 28,7 százalék gondolja úgy, hogy megfelelő tudással rendelkezik a május elsejei munkaerő-piaci nyitásról, míg a négyes rangsorban második szlovákoknak csak alig negyede vélekedik így. A másik két vizsgált országban még ennél is alacsonyabb ez az arány: Csehországban 16,9, Szlovéniában pedig 12,5 százalék. Arra a kérdésre, hogy dolgozott-e már hazáján kívüli európai uniós tagállamban, a magyarok 20,1, a szlovákok 33,9, a szlovének 11,3, a csehek 22,8 százaléka adott igenlő választ.
A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett csaknem 1.500 magyar 88,7 százaléka konkrétan tervezi, vagy elképzelhetőnek tartja, hogy még idén munkát vállal más uniós tagállamban. A szlovákoknál ugyancsak 80 százalék felett van ez az arány, Szlovéniából a megkérdezettek 76,4, Csehországból pedig 66,9 százalék próbálna szerencsét külföldön.
A megkérdezettek többsége főként a német nyelvű tagállamokban keresne munkát: a magyarok csaknem 82, a szlovénok 85, és a szlovákok 87 százaléka Ausztriában, míg a csehek körében Németország a legnépszerűbb célország, a cseh válaszadók több mint 72 százaléka keresne ott munkát.
Külön kérdés vonatkozott a felmérésben arra, hogy a májusi munkaerő-piaci liberalizáció után vállalnának-e a munkát a megkérdezettek a piacát kinyitó négy országban. A magyarok 41,7 százaléka válaszolta, hogy szeretne munkát vállalni ezekben az országokban, a legaktívabbnak a szlovének mutatkoztak: a megkérdezettek több mint 51 százaléka nyilatkozott hasonlóan. A magyaroknak mindössze 2,2 százaléka mondta, hogy már pályázott is állásra május elseje óta, a szlovákok 5,1, a szlovének 5, a cseheknek pedig alig 4 százaléka tett ugyanígy. Sok megkérdezett - a magyarok 38,6 százaléka - még vár a jelentkezéssel.
A válaszadók többsége jobb fizetés reményében menne más országba dolgozni: a magyarok 87,7, a szlovákok 88,5, a csehek 82,7, és a szlovének 86 százaléka említette első indokként a pénzügyi motivációt, de jelentős ösztönző tényező a jobb karrierlehetőség is.
Az Ausztriában, Németországban, Svájcban vagy Liechtensteinben elhelyezkedni kívánó magyarok 31,3 százaléka három évre, 14,5 százaléka öt évre, 7,4 százaléka egy évre, 4,7 százaléka pedig csak néhány hónapra tervez külföldi munkát. Ugyanakkor a válaszadók 23,5 százaléka vélekedett úgy, hogy nem is jönne vissza Magyarországra, 18,6 százalék pedig bár öt évnél hosszabb időre menne, később visszatérne.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 2 napja
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 3 napja
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 3 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 3 napja
- Önéletrajzminta - IT Security Analyst 4 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 5 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?