Egyéni vállalkozók: eljött a bevallás ideje
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEljött a személyi jövedelemadó bevallásának és megfizetésének a határideje az egyéni vállalkozóknál.
Február 25-ig, csütörtökig kell elküldeniük az egyéni vállalkozóknak, az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek a személyi jövedelemadóról szóló bevallásukat. Sőt, ugyanezen határidőig kell az adót is megfizetniük.
Az egyéni vállalkozó a 0953-as bevallás benyújtására kötelezett, amely letölthető, illetve az internetes program segítségével kitölthető itt.
A kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő (nem nyugdíjas) egyéni vállalkozók elektronikus úton kötelesek benyújtani a bevallásukat - hívja föl a figyelmet az APEH tájékoztató anyaga.
A tájékoztató arra is emlékeztet: megszűnt a 35 százalékos osztalékadó, ezért a 25 százalékos kulcsot a 2008. évre jóváhagyott osztalékra is lehet alkalmazni.
Ha az egyéni vállalkozónak az autója a 125 KW teljesítményt eléri, akkor az "egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóra" is gondja kell hogy legyen.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?