Egyeztettek a közszolgáltató szektor idei béreiről
Az idei keresetfejlesztésről egyeztetettek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) érdekkörébe tartozó állami vállalatok szakszervezetei, az NFM államtitkára, valamint a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének (STRATOSZ) ügyvezetője - közölte a LIGA Szakszervezetek csütörtökön az MTI-vel.
A hulladékgazdálkodás, a Posta, a BKV, a Volán, a vasút, a vízművek, a villamosenergia-ipar, a légiközlekedés területéről jelen lévő szakszervezetek szerint a keresetnövekedésnek meg kell haladnia az infláció mértékét. A résztvevők tájékoztatták az államtitkárt a szektorban dolgozók súlyos helyzetéről, így a tartós reálkereset csökkenésről.
Csuport Antal, a STRATOSZ ügyvezető igazgatója szerint - elsősorban a közüzemi dolgozók pályaelhagyásának elkerülése érdekében - támogatható egy infláció közeli béremelési törekvés. A konkrét értéket a szektor (és vállalatok) reálhelyzetének kell meghatároznia - hangsúlyozták.
A közleményben a Liga idézi Fónagy János államtitkárt is, aki elmondta: amennyiben a szociális partnerek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán egy infláció közeli, konszenzusos emelési javaslatot terjesztenek a kormány elé, azt a tárca figyelembe fogja venni.
A közlemény szerint a mintegy háromórás megbeszélésen felmerült egy közüzemi szektoriális érdekegyeztető fórum létrehozásának gondolata is, amely egy háromoldalú konzultációs testület lenne. Ezen a fórumon a STRATOSZ, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az állami tulajdonú vállalatok szakszervezetei egyeztetnének a közszolgáltató szektort közvetlenül érintő gazdasági tárgyú kormányzati döntésekről. A szektor különállását a megbeszélés résztvevői szerint az adja, hogy a közüzemi, állami tulajdonú vállalatoknál egyfajta korlátozott versenyhelyzet van, miközben szektor a munkavállalói nem közalkalmazottak - olvasható a közleményben.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek