Egymásra találnak a kutatók és a vállalkozások
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFelsőoktatási ipari együttműködési központot hoznak létre Szegeden, melynek elsődleges feladata a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a régió gazdasági szereplői közötti kooperáció megerősítése és hatékonyabbá tétele - jelentette be Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökhelyettese október 3-án a városban.
A szakember az intézmény kialakításáról tartott sajtótájékoztatón elmondta, a központ célja, hogy a kutatók és a vállalkozások egymásra találjanak, a kutatási eredményekből iparilag, kereskedelmileg használható termékek, szolgáltatások jöjjenek létre.
Az unió strukturális alapjának forrásaiból az ország legalább négy helyén alakítanának ki ilyen intézményt, amelyben együtt dolgozhatnak az üzleti és a kutatói szféra szakemberei. Itt üzletfejlesztéssel és a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos tanácsokat is kapnak, annak érdekében, hogy sikeres vállalkozásokat hozhassanak létre.
Korányi László kifejtette, a magyar innováció régóta megoldatlan problémája, hogy míg a multinacionális és a hazai nagy vállalatok nemzetközi mércével is élen járnak a kutatás-fejlesztésben és az egyetemi és kutatóintézetek is kiemelkedő eredményeket érnek el, a kis- és közepes vállalkozások (kkv) innovációs képessége és hajlandósága messze elmarad a kívánatostól.
Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta, az új intézmény az európai uniós tudományos nagyberuházásaként épülő lézerközpont mellé tervezett tudáspark magjának tekinthető.
A központ fontos szerepet tölthet be az oktatásban is, a többi között a doktori képzésben, amelyben komoly igény lenne arra, hogy a doktoranduszok olyan problémákon dolgozhassanak, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az iparhoz - közölte a professzor.
Szabó Gábor azt mondta, Magyarországon a doktori képzést a mai napig sokan kizárólag az akadémiai-egyetemi szféra utánpótlásának tekintik, miközben a munkaerőpiac számít ezekre a magasan képzett szakemberekre. Hozzátette: az Egyesült Államokban a doktori fokozattal rendelkezők 60-70 százaléka már a versenyszférában helyezkedik el.
Az Innovációs Szövetség elnöki posztját is betöltő akadémikus hangsúlyozta azt is, hogy a magyar gazdaság fenntartható fejlődéséhez elengedhetetlen a kutatás-fejlesztés.
Kothencz János, a Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltje kijelentette, a csongrádi megyeszékhelyen az elmúlt években látványberuházások voltak, jelentős ipari fejlesztés nem történt a városban. A településen 7 ezer tartós munkanélküli van, számukra lehetőséget, jövőt kínálhat a megerősödő kkv-szektor. A gazdaság erősödése kihat a város egészének fejlődésére, akár a szociális ellátórendszerre vagy az oktatásra is - mondta a politikus.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?