Egymilliárd forintért épül autóroncs-újrahasznosító
Hulladékká vált autóroncsok újrahasznosításával foglalkozó üzem létesül 2006 végéig Vasváron, a tervek szerint több mint egymilliárd forintos beruházással. hirdetés
A beruházók szerint a legszigorúbb környezetvédelmi normáknak megfelelő üzemben évente legalább 10 ezer hulladékká vált személygépkocsit bontanak majd alkatrészeire, és tesznek újrahasznosításra alkalmassá. Az üzem és a hozzá kapcsolódó logisztikai központ a tervek szerint első lépcsőben 80-100 embernek biztosít majd megélhetést.
"Abban az esetben, ha a cég teljesíti vállalását, határidőre felépíti az üzemet és legalább egy éven keresztül minimum 80 munkavállalót foglalkoztat, az önkormányzat jelképes vételáron adja át a 6,2 hektáros területet" - közölte a polgármester, Németh Zsolt. Hozzátette: ha a cég egy év múltán csak 50 embert foglalkoztat a szerződés szerinti vételár nettó 25 millió forint lesz.
Első lépésben az önkormányzat bérleti szerződést kötött a területre a Recycling Technologies Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel. Pánczél Ferenc, a Kft. felügyelő bizottsági tagja a sajtótájékoztatón elmondta: cégük egy budapesti székhelyű projektcég, amelyet 40 millió forintos alaptőkével hoztak létre. Befektetői partnerük egy szindikátusi előszerződés alapján a hulladékhasznosítás területén nemzetközileg elismert, spanyolországi központú Equip Tecnic Santandreu SA.
A vasvári üzem folyamatos működését elmondása szerint a jelenleg 50 szerződéses partnerből álló országos átvevő hálózat biztosítja majd, amely 2006 első felében terveik szerint 80 helyi képviseletre bővül. Kernács Péter, a Kft. ügyvezetője szerint a 10 ezer személygépkocsi bontásából, feldolgozásából, az így nyert másodlagos alapanyag értékesítéséből már az első évben 1 milliárd forintnyi árbevételt remélnek.
A felépülő üzem egyáltalán nem szennyezi majd a környezetet, az autókban lévő veszélyes anyagokat -akkumlátorokat, motorolajokat - erre szakosodott cégek szállítják majd el, az ország más részein lévő veszélyes hulladék megsemmisítőkbe.
MTI / Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?