kapubanner for mobile

Egymilliárdból újult meg a Petrik Szakközépiskola

Közel 1 milliárd forint uniós támogatásból és 300 millió forint fővárosi forrásból valósult meg a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola infrastrukturális felújítása és akadálymentesítése.

Demszky Gábor főpolgármester megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a budapesti szakiskolai végzősök körében a munkanélküliség az országos átlag töredéke. A munkaerőpiac, a munkáltatók igényeinek megfelelően folyik a korszerű képzés, így az itt végzett fiatalok könnyedén találnak szakképzettségüknek megfelelő munkahelyet.

A Petrik felújítása az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával és Budapest Főváros Önkormányzatának hozzájárulásával valósult meg.

Az intézmény sajtóközleménye szerint az újonnan kialakított laborok, informatikai tantermek a gyakorlati képzést, a könyvtár az elméleti felkészülést segíti, a közösségi terek pedig a felszabadult, jó légkör kialakításában játszanak fontos szerepet, kiegészülve egy korszerű stúdiószobával a multimédiában érdekelt fiatalok számára. Mindezek mellett a beruházás során hangsúlyos volt az épület akadálymentesítése.

A közlemény szerint szeptembertől a lehető legmodernebb, minden igényt kielégítő eszközparkkal kezdődött meg az integrált, gyakorlatorientált képzés az iskolában.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek