Egymilliárdot kerestek a Mol vezetői
A Mol szárnyalása nemcsak az állam kezében maradt részvénypakettet értékelte fel, hanem a felső vezetés számára is jelentős részesedést eredményezett a profitból - írta meg a Napi Gazdaság.
Egymilliárdot kerestek a Mol vezetői 2004. augusztus 25. FigyelőNet-lapszemle A Mol szárnyalása nemcsak az állam kezében maradt részvénypakettet értékelte fel, hanem a felső vezetés számára is jelentős részesedést eredményezett a profitból – írta meg a Napi Gazdaság. hirdetés A Mol éppen egy éve fogadta el azt a menedzsmentopciós programot, amely jellegében leginkább az OTP évek óta sikeresen működő opciós programjával rokonítható. A Mol húsz felső vezetője és 8 külső IT-tagja öt év alatt összesen 12 milliárd forint névértékű részvényre váltható kötvényt jegyezhet le. Az első, tavaly ősszel lejegyezett tranche átváltási árfolyama mintegy 5400 forint, így ezen a Mol-siker kovácsai együttesen, a finanszírozást és az adót is belekalkulálva mintegy egymilliárd forintos árfolyamnyereséget értek el eddig. Ez az árfolyamnyereség persze átváltás híján egyelőre nem realizálódott. A tízmilliós átváltható kötvényeket a Mol-vezetők hitelből finanszírozzák, de a hitel kamata a diszkontkincstárjegyhez van kötve, ami az elmúlt évben eléggé megdrágította számukra a finanszírozást. Ugyanakkor a menedzsment egymilliárdos nyeresége a Mol-részvényesek utóbbi egy évben elért 300 milliárdos össznyereségéhez képest semmiképpen sem mondható soknak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?