Egymillió lakás felújítása jól jönne a szakmának
Egymillió lakás felújítása maradt el a válság óta eltelt tíz évben, egyedül tavaly közelítette meg a szakma által kívánatosnak tartott 200 ezret - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.
A Világgazdaság pénteki számában kifejtette, igazi áttörést az hozna, ha megvalósulna a szövetség által a felújításokra is javasolt áfa-visszatérítés, ami a terület kifehérítését is segítené, ezzel jól járnának a megrendelők, a kivitelezők és az állam is.
A lapnak Balogh László, az Ingatlan.com szakértője elmondta, csak minden harmadik eladó ingatlan jó állapotú, a többi vegyes képet mutat, egyharmaduk pedig megérett a korszerűsítésre.
A háztartások 2018 első öt hónapjában csaknem 11,4 milliárd forint értékben kötöttek felújítási, korszerűsítési céllal lakáshitel-szerződést, ami az összes lakáshitel-szerződésnek csupán 3,6 százaléka - írja a lap.
Világgazdaság
A lapnak Balogh László, az Ingatlan.com szakértője elmondta, csak minden harmadik eladó ingatlan jó állapotú, a többi vegyes képet mutat, egyharmaduk pedig megérett a korszerűsítésre.
A háztartások 2018 első öt hónapjában csaknem 11,4 milliárd forint értékben kötöttek felújítási, korszerűsítési céllal lakáshitel-szerződést, ami az összes lakáshitel-szerződésnek csupán 3,6 százaléka - írja a lap.
Világgazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?