kapubanner for mobile

Egymillióba is kerülhet egy közalkalmazott elbocsátása

Nemcsak az állam, hanem közvetlenül a közigazgatási, illetve a központi költségvetési szerv vezetője is kezdeményezheti a csoportos létszámcsökkentést, ha a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításához készült új szabályzó életbe lép - írja a Világgazdaság.


Az elbocsátásokat az is megkönnyíti majd, hogy év közben is minősíthető lesz a közszférában dolgozók teljesítménye, ha a vezető úgy tapasztalja, hogy a beosztott alacsony színvonalon végzi a munkáját. Mindez a munkahelyek biztonságát fenyegeti - mondta el a Világgazdaságnak Michalkó Péter, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

Érdekképviseleti számítások alapján egy elbocsátott 200 ezer és egymillió forint közötti összegbe kerül majd az államnak, s a tervek szerint közel 15 ezren kapják majd kézhez a felmondólevelüket. A felmentés teljes tartama hat hónap, ezalatt az átlagkeresete illeti meg az elbocsátottat, a végkielégítését (mértéke 1-6 havi bér) pedig csak a felmentés utolsó napján kapja meg.

A Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT) már előkészítette az elbocsátásokra vonatkozóan, egy közte és a kormány között létrejövő megállapodás tervezetét. A szervezet emellett azt is szeretné elérni, hogy a kormány hozzon létre egy 500 millió forint összegű rendkívüli segélyalapot, amelyből külön támogatáshoz juthatnak a szociálisan hátrányos helyzetű állásvesztettek - számol be a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyagok:
Teljesítményorientált bürokráciával kárpótolnának a megszorításokért
Nem csak a magyar közalkalmazottakra jár rá a rúd
Két évre be kellene fagyasztani az állami alkalmazottak bérét
Nem félnek a kirúgatástól a brit hivatalnokok


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek