Egymillióval csökken Clinton fizetése
Hillary Clinton a januárban hivatalba lépő Obama-kormány külügyminisztereként kevesebbet fog keresni, mint elődje, Condoleezza Rice, azt is tudni lehet, hogy 4700 dollárral (csaknem 1 millió forinttal) lesz kisebb az éves fizetése.
A washingtoni kongresszus határozatot fogadott el arról, hogy a New York-i szenátor évi 186 ezer 600 dolláros (37,3 millió forintos) fizetést fog kapni, szemben az amerikai diplomácia jelenlegi irányítójával, aki 191 ezer 300 dollárt (38,3 millió forintot) kap.
Azért kellett külön határozatban "rendezni", vagyis tulajdonképpen csökkenteni a külügyminiszter fizetését, hogy ne merüljön fel alkotmányos akadálya Hillary Clinton kinevezésének.
Az alkotmány egy passzusa, az úgynevezett fizetési záradék szerint ugyanis a kongresszus egyetlen olyan tagja sem foglalhat el kormányzati posztot, akinek mandátuma idején emelték meg a szóban forgó posztot betöltő személy javadalmazását. A külügyminiszter fizetésemeléséről pedig éppen a volt first lady szenátori periódusában, tavaly döntött a kongresszus.
Clinton így be kell hogy érje Rice-nak a 2007 januári béremelés előtti fizetésével. Jövőbeli fizetése ennek ellenére több lesz, mint amennyit szenátorként keres, jelenlegi juttatása 169 ezer 300 dollár (33,9 millió forint) évente.
A képviselőház és a szenátus úgy rendelkezett a külügyminiszter fizetéséről, hogy Clinton jelölését még meg sem erősítette a törvényhozás.
A volt first lady kinevezése körül ennek ellenére gondok adódhatnak, a Judicial Watch konzervatív jogvédő csoport szerint ugyanis a fizetéscsökkentés nem közömbösíti a vonatkozó alkotmányos tilalmat. A csoport szerint Clinton csak 2013 után, jelenlegi szenátori mandátumának lejárta után foglalhatná el a külügyminiszteri pozíciót.
Tom Fitton, a Clinton-párral közismerten ellenséges viszonyban levő Judicial Watch elnöke közölte: meg fogják támadni a volt first lady miniszteri jelölését.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?