Egyre nagyobb a létszámhiány a Vakok Állami Intézetében
Még a szakács és a konyhai dolgozók is felmondtak a Vakok Intézetében - írja a Népszava.
Nevük elhallgatását kérő dolgozók arról tájékoztatták a Népszavát, hogy a Vakok Állami Intézetében (VÁI) a szakács és a konyhai kisegítők csapata is felmondott. „A néhány éve végzett 1 milliárdos nagyságrendű épületfelújítás során vadonatúj konyha létesült a régi, elavult helyett, új berendezésekkel - és ez most leállt. Az intézet lakóinak valami külső cég fog kaját szállítani, a dolgozók haljanak éhen” - idézi a lap a dolgozókat, akik szerint a Vakok Állami Intézetében folyamatos az elvándorlás és egyre több a betöltetlen álláshely.
A Népszava szerint az intézet szakácsot és kisegítőt is keres, de ápolóból, fejlesztő pedagógusból, adminisztratív dolgozóból és raktárosból sincs elég. A Vakok Állami Intézetében 221 álláshelyéből 152 közalkalmazotti, a többiek a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak, még a szakdolgozóknál is alacsonyabb fizetésért
Népszava
A Népszava szerint az intézet szakácsot és kisegítőt is keres, de ápolóból, fejlesztő pedagógusból, adminisztratív dolgozóból és raktárosból sincs elég. A Vakok Állami Intézetében 221 álláshelyéből 152 közalkalmazotti, a többiek a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak, még a szakdolgozóknál is alacsonyabb fizetésért
Népszava
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon