Egyre több a magyar vezető a multiknál
A nemzetközi cégek magyarországi leányvállalatainál szerzett többéves gyakorlat mellett elengedhetetlen a tárgyalóképes idegennyelvtudás ahhoz, hogy a tehetségesebb hazai menedzserek külföldi karriert is befuthassanak. A fejvadászok szerint az sem árt, ha az ilyesfajta előrejutásra vágyók jónevű üzleti iskolákban vagy fejlett piacgazdaságok cégeinél is szert tesznek speciális vezetési ismeretekre - olvasható a Világgazdaságban.
Legtöbbjük esetében az előmenetelt az anyacég tehetséggondozó programjai segítik, ahol jó előre kiválogatják a nemzetközi karrierre vágyó és arra alkalmasnak is tartott embereket. Olyanra is van azonban példa, hogy a hazai szakember személyes indíttatásból kerülhetett jelenlegi régióvezetői tisztségébe; maga teremtette meg az anyacég igényét a további terjeszkedésre.
A nemzetközi vezetői gyakorlatba már bevont magyarországi menedzserek a Világgazdaságnak elmondták: noha az egyik legfontosabb feltétel az adott területen megszerzett gyakorlat, tárgyalóképes nyelvtudás nélkül a legjobb szakember is esélytelen. A poszt elnyerését segíti, ha az adott cég meghatározó és sikeres szereplő a magyar gazdaságban is, de a tapasztalatok szerint az ország uniós csatlakozása is nagyobb teret nyitott a hazai vezetők nemzetközi karrierje előtt.
Rebellis magyar menedzserek
Árnyalja azonban a fenti kedvező képet, ha a témát regionális összehasonlításban nézzük. Képességeikhez mérten a magyar menedzserek nincsenek is olyan túl sokan a nemzetközi posztokon. A lengyelek jócskán leköröznek bennünket, a csehek legalább olyan népszerűek, mint mi, nem beszélve a feltörekvő románokról, bolgárokról - mondja Forgács Péter, a legnagyobb hazai fejvadász cég, a Korn/Ferry társügyvezetője.
A karrierépítésnél például a lengyelek előnyére válhat, hogy simulékonyabban idomulnak a multi elvárásaihoz, mint mi, magyarok, akiket rebellisnek tartanak - emeli ki a fejvadász. A cseh menedzserek lehetőségeit érdekes módon Prága kedvező nyugati megítélése is segíti. A nemzetközi társaságok számára a cseh főváros Budapestnél lakhatóbb, rendezettebb környezet, szívesebben telepítenek oda regionális központot, s akkor már helyben választják hozzá a vezetőt is - írja a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?