Egyre többen tanulnak hiányszakmákat
Csaknem a duplájára emelkedett a hiányszakmákra jelentkezők száma az elmúlt években az ösztöndíj programnak köszönhetően, jelenleg 24 ezer szakiskolai tanuló kap ilyen támogatást - emelte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.
Az államtitkár jelezte: a 2016-17-es tanévtől szeretnék megyénként akár 20-ra növelni a hiányszak-képzések számát a jelenlegi 12-ről, mivel egyértelmű igény van rá. Ha valaki hiányszakmát választ, hátrányos helyzetű térségben van, tanulói szerződéssel rendelkezik és jól tanul, akár havi nettó 50 ezer forint juttatásban is részesülhet - jegyezte meg az államtitkár.
Az iskolaszerkezeti átalakításokról szólva elmondta: a tervek szerint a mostani szakközépiskolákat szakgimnáziumoknak hívnák a 2016-17-es tanévtől, jelezve, hogy az intézmény érettségit ad, felsőfokú oktatásra készít fel, de nem általában, hanem egy-egy szakirányban ad többlet tudást. Itt a negyedik év végén következne az érettségi, majd egy év rátanulással technikusi minősítést kaphat a tanuló - tette hozzá.
A mostani szakmunkásképző iskolák szakközépiskolák lesznek a tervek szerint, ahol a tanuló három év alatt megszerezheti a szakmunkás bizonyítványt, de további két év után érettségihez is juthat - fejtette ki az államtitkár.
Czomba Sándor kitért arra, hogy tovább szeretnék bővíteni a duális képzési rendszert, növelni a részt vevő vállalatok számát, elsősorban mikro-, kis-és középvállalatokat bevonni. Az NGM államtitkára felidézte: 2015 szeptember elsejétől az NGM több mint 400 intézmény fenntartói feladatait veszi át, ami jelentős változás lesz. A lépéssel az érintett intézményeknek nagyobb önállóságot, ezzel nagyobb felelősséget is szeretnének adni - tette hozzá. Az újonnan alakult Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, az NGM háttérintézménye végzi majd a szakmai irányítást, és látja el a fenntartói feladatokat. Az iskolák és a hivatal közé országosan 30-40 szakképzési centrumot hoznának létre, a minél hatékonyabb működtetés érdekében – jegyezte meg.
Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár az MTI kérdésére elmondta: két részből áll a szakiskolai tanulók ösztöndíja. Az egyik a hiányszakmához és tanulmányi átlaghoz kötött, 4,5-ös átlag felett jár, ami nettó 30 ezer forint. Ez egészül ki a duális képzésben a vállalatok által kötelezően adandó tanulói juttatással, aminek a törvény által előírt minimális bruttó összege 10 és 19 ezer forint között van, de ennél többet is adhat a cég. Ezeket összeadva kijön a havi mintegy 50 ezer forintos ösztöndíj. A hiányszakmákhoz kötött ösztöndíjat Szabóky Adolf piarista tanárról nevezték el – tette hozzá.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?