Egységes lehet a nyugdíjkorhatár Szerbiában
Szerbiában egységesen 65 év lesz a nyugdíjkorhatár a nők és a férfiak számára, ha a parlament elfogadja a munkaügyi minisztérium erre vonatkozó javaslatát.
A minisztérium a honlapján (www.minrzs.gov.rs) tette közzé a nyugdíjrendszer átfogó megreformálására kidolgozott javaslatait. Ezek szerint a nyugdíjkorhatár egységesítését csak fokozatosan juttatnák érvényre, az e célt szolgáló intézkedéseket 2015-től léptetnék életbe, és az új rendszer csak 2032-ben válna végérvényessé.
A nyugdíjjogosultság minimumához legalább 15 ledolgozott év kell az új rendszerben Szerbiában, a teljes nyugdíjjogosultsághoz viszont legalább 45 ledolgozott év.
A minisztérium javaslatai szerint lehetőség lesz továbbra is az idő előtti nyugdíjazásra, amelynek feltétele mindkét nemnél a betöltött 60. életév és legalább 40 ledolgozott esztendő. Az így szerzett nyugdíj összegét 0,34 százalékkal csökkentik a szükséges korhatárig, vagyis a 65. életévig hátralévő minden egyes hónapra elszámolva.
A törvénymódosítási javaslat értelmében a jelenlegi feltételeket 2023-ig fokozatosan módosítják, a nők esetében pedig fokozatosan nő az idő előtti nyugdíj felső korhatára. A 7,2 milliós lélekszámú Szerbiában 1,7 millió nyugdíjas van, az átlagnyugdíj pedig 26 300 dinár (mintegy 70 ezer forint).
Amennyiben a nyugdíjrendszer átfogó módosításához - a minisztérium terveinek megfelelően - már a jövő évben hozzá akarnak kezdeni, akkor a törvényhozásnak még az idén döntenie kell a javasolt reformintézkedések elfogadásáról.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon