Egységesítik az uniós honatyák fizetését
A jövő évtől kezdve egységes fizetést kapnak az Európai Parlament képviselői - közölte egy német honatya. Persze lesz átmeneti időszak is.
Ingo Friedrich brüsszeli tájékoztatása szerint az EP elnöksége megállapodott az európai képviselők státusával kapcsolatos legfőbb kérdésekben. Ennek részeként elfogadták, hogy 2009-től kezdve egységes havi illetményt kap a 785 képviselő, mégpedig bruttó 7412,69 eurót (mintegy 1,8 millió Ft) havonta.
Mindazonáltal egy átmeneti időszakban a képviselők javadalmazása eltérhet a fenti összegtől, és megegyezhet hazájuk nemzeti parlamentjének képviselőiével. Ez azokra az EP-honatyákra vonatkozik, akiket a jövőre esedékes EP-választáson megerősítenek a posztjukon, illetve azokra, akiknek állama törvénybe foglalja a nemzeti és az európai képviselők illetményének egyenlőségét. Ez utóbbi azonban legföljebb 2019-ig maradhat hatályban, utána minden EU-tagállamra kötelező lesz az egységes EP-bértarifa alkalmazása.
Jelenleg jókora eltérések vannak a különböző európai nemzetek EP-képviselőinek a fizetésében. Míg egy osztráknak havi 8023,60 euró jár, addig olasz kollégája havonta több mint 11 ezer eurót kap (bruttó). A kelet-közép-európai EP-képviselők illetménye pedig jócskán elmarad a most elfogadott 7412 eurós szinttől.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?