Együttműködik a köz- és a felsőoktatás két szakszervezete
Együttműködési megállapodást ír alá január 17-én a köz és a felsőoktatás két legnagyobb érdekvédelmi tömörülése, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - közölte Kis Papp László, az FDSZ elnöke az MTI-vel.
A megállapodással több problémára is szeretnének megoldást találni a köz- és a felsőoktatás kapcsolatában. Kis Papp László ezek között említette, hogy az elmúlt időszakban drasztikusan csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma. Véleménye szerint a közoktatás sokat segíthetne abban, hogy a leendő hallgatók jobban megismerjék az új felvételi rendet. Jelentős problémákat lát az érdekvédő a pedagógusképzésnél is, az ide jelentkezők száma szintén "durva csökkenést" mutat. Ezen a területen is szeretnék áttekinteni a lehetőségeket.
Kis Papp László óriásinak nevezte az esélyegyenlőség területén megmutatkozó problémákat. Az egyes középiskolák között hatalmas a különbség, s igen eltérő tudással érkeznek a gyerekek a felsőoktatásba. Ez különösen szembetűnő a nyelvtudás területén - sorolta az érdekvédő.
Kis Papp László óriásinak nevezte az esélyegyenlőség területén megmutatkozó problémákat. Az egyes középiskolák között hatalmas a különbség, s igen eltérő tudással érkeznek a gyerekek a felsőoktatásba. Ez különösen szembetűnő a nyelvtudás területén - sorolta az érdekvédő.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?