Éhségsztrájkba kezdhetnek a szociális dolgozók
Arra kérik az ágazat dolgozóit, hogy július 2-án ebédidiőben ne egyenek.
Szerdán az LMP kezdeményezésére többpárti egyeztetést tartottak a szociális dolgozók helyzetének javításáért. A fő téma az volt, hogy miért maradtak ki a szociális dolgozók az egyszeri, bruttó 500 ezer forintos bérkiegészítésből. Az egyeztetést követő sajtótájékoztatóról a Mérce számolt be. Mint írták, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke bejelentette, hogy július 2-ára éhségsztrájkot szerveznek, ezért arra kéri az ágazat dolgozóit, hogy aznap ebédidőben ne egyenek, így hangot adva annak a követelésnek, hogy a félmilliós juttatás őket is illesse meg.
Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók (SZÁD) szakszervezetének elnöke megköszönte a 80-90 ezer szociális dolgozónak, hogy helytálltak az elmúlt hónapokban. Kiemelte: sokan úgy dolgoztak, hogy szinte beköltöztek a munkahelyüket jelentő intézménybe, vállalva a veszélyt.
Lukács László György, a Jobbik parlamenti képviselője a szociális nemzeti minimum bevezetését javasolta, mely érintené a bérezés, a fenntartók és a felelősségi körök tisztázását, és ezzel biztosítani lehetne, hogy mind a dolgozók, mind az ellátottak körülményei jobbak legyenek.
A Párbeszédtől Kocsis-Cake Olivio azt mondta, a sztrájkjogot is rendezni kell, lehetőséget kell adni a szociális ágazat dolgozóinak, hogy érvényesíthessék érdekeiket, sztrájkolhassanak, erre ugyanis jelenleg nincs lehetőségük.
Mérce

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek