Ekhót az informatikusoknak
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége azt javasolja a kormánynak, hogy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást az infomatikusokra is terjessze ki.
Kovács Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke, mellékesen a Kirowski Rt. vezérigazgatója sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szervezete komoly lobbitevékenységbe kezdett, hogy a "tudásmunkások" (knowledge workers) körében bevezetendő EKHO (egyszerűsített vállalkozói hozzájárulás) nagymértékben segítené a kormányzat gazdaság-fehérítési törekvéseit. Az IVSZ szerint több tízezer munkavállaló - programozók, hardver-, és szoftvertanácsadók, rendszergazdák és mérnökök - életét könnyítené meg az egyszerűsített adózás bevezetése.
Miután a tudásmunkások munkája nem illeszthető be a hagyományos munkavállalói rendszerbe, mert nagyobb arányban dolgoznak otthon távmunkában, több és gyakoribb továbbképzésben kell résztvenniük, így a nyugat-európai gyakorlathoz hasonlóan új (munka)jogi feltételrendszer kialakítása lehet a megoldás.
A GDP körülbelül 10 százalékát adó infokummunikációs szektor helyszetéről szólva Kovács kiemelte, hogy kevés a magyar exportképes kis-, és középvállalat. Nem feltétlenül kizárólag a nagy kutató-fejelsztő kapacitást működtető multik beszállítójává válás a cél, hanem a z informatika és más ágazatok (szórakoztatóipar, banktechnika, biotechnológia stb.) határmezsgyéjén mozgó vállalkozások elterjedése lehetne a kitörési pont.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?