kapubanner for mobile

Eladták a világ egyik legrégebbi katonai repülőgépgyárát

Eladták a világ egyik legrégebbi katonai repülőgépgyárát A cseh kormány eladta az Aero Vodochody katonai repülőgépgyárat, amely a világ egyik legrégibb repülőgépgyára. Az Aero Vodochody új tulajdonosa az Oakfiedl cég, amely a cseh-szlovák Penta beruházó és pénzügyi csoport leányvállalata. Az eladósodott repülőgépgyárért az új tulajdonos 2,91 milliárd koronát fizet a cseh államnak.

Eladták a világ egyik legrégebbi katonai repülőgépgyárát
A Penta csoportnak nagy tervei vannak az Aero Vodochodyval. Vezetése a kormány döntése után azonnal bejelentette, hogy jelentősen és gyorsan korszerűsíteni kívánja a nagy múltú gyárat. A korábbi közlések szerint egyebek között egy kereskedelmi repülőteret kíván létesíteni a gyár mellett, amely vetélytársa lehet majd a prágai Ruzyne nemzetközi repülőtérnek. Jelenleg Vodochodyban, amely közel van Prágához, csak egy kisebb repülőtér van. A Penta azt is bejelentette, hogy az Aero összes dolgozóját átveszi, és a jövőben a termelés szélesítésével számol.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek