kapubanner for mobile

Elbocsátás várható a MÁV-nál

Húsz százalékkal csökkentené dolgozóinak számát a 2002-ben elindított 2007-ig szóló hatékonyságjavítási programja keretében a MÁV.

A szakszervezet szerint ez inkább válságkezelés, mint vasútrefom - írja a Magyar Hírlap.

A MÁV Rt. négy év alatt 47,5 milliárd forintot kíván megtakarítani. Ez 13,5 milliárd bevételnövekedésből és 34 milliárd forint költségcsökkenésből áll össze.

Idén 12,5 milliárd forintos megtakarítás teljesítését vállalta a társaság, ami az első félév adatait ismerve, valószínűleg teljesül - mondta Mándoki Zoltán, vezérigazgató. A várható deficit ehhez képest 48,4 milliárd forint, a vállalat eladósodottsága pedig 150 milliárd forint.

Mándoki bejenlette: heteken belül sor kerül egy állami garanciával fedezett 60 milliárdos hitelfelvételre, amely a MÁV idei működéséhez szükséges. Ebből negyvenmilliárd forintot szánnak működésre, húszmilliárdot pedig beruházásra.

A vezérigazgató a 2007-ig tervezett tízezer fős létszám-leépítést, valamint szolgálatatások kiszervezését a cég eredményességének növelésével indokolta. A Vasutasok Szakszervezete szerint azonban inkább válságkezelésről, mint vasútrefomrról van szó, ezért a közelmúltban petíciót nyújtottak be a GKM-nek a döntés újragondolása érdekében.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek