Elbocsátástól tartanak a Főkefe szombathelyi dolgozói
A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Főkefe Nonprofit Kft. mindent megtesz azért, hogy a lecsökkent állami támogatások mellett is megőrizze szombathelyi gyáregységének munkahelyeit - közölte a cég. A szakszervezet azonban nem ért egyet és tüntetnek pénteken a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő székháza előtt.
A cég álláspontja szerint a Savaria Nett-Pack önálló működésének nincsenek meg sem a törvényi, sem pedig a pénzügyi feltételei.
A Főkefe szerint a szakszervezet "a kialakult munkahelyi feszültséget politikai célokra kívánja felhasználni, és ezért megváltozott munkaképességű dolgozókat szállít Budapestre, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) előtt tüntessenek".
Kiemelik: a Főkefe "nem kíván részt venni a szakszervezet nyilvánosság előtt folytatott önállósodási törekvéseinek botránykereső vitáiban, mert az évek óta alkalmazott jogszabályi környezet, amihez a még önálló Savaria Nett-Pack Kft. nem volt képes alkalmazkodni, és a foglalkoztatás fenntartása miatt a tulajdonosi joggyakorlónak a beolvadás mellett kellett döntenie, változatlanul fennáll".
Vajda László, a szombathelyi gyáregységnél működő szakszervezetek helyi vezetője ugyanakkor az MTI-nek csütörtökön elmondta: 23-30 munkavállaló részvételével "békés megjelenést" szerveznek péntekre, a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő székháza elé, ahol petíciót adnak át.
A petíciót az 1200 dolgozó közül 650 már aláírta, megítélésük szerint a Savaria Nett-Pack a csökkenő állami támogatás ellenére a munkaidő és az amúgy is alacsony jövedelmek megkurtítása nélkül is megállna a saját lábán.
A petíció szerint 2007-ben, amikor döntöttek a Főkefével való egyesülésről, több ígéret elhangzott, így többek között az, hogy a Főkefén belüli tevékenységük önálló lesz, és a befogadó részéről is elhangzott a részleges önállóság lehetősége. "Azt tapasztaljuk, hogy eltelt több mint két év alatt ezek az ígéretek nem valósultak meg" - olvasható a petícióban. A szakszervezet szerint ennek oka elsősorban a Főkefe irányító rendszerének nehézkessége, bürokratizáltsága.
Az érdekképviselet sérelmesnek tartja azt is, hogy a Főkefe felső vezetése "nem folytat érdemi párbeszédet a munkavállalók érdekképviseleti szerveivel", így a szakszervezettel és az üzemi tanáccsal.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 4 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?