Elbocsátották, mert feltöltötte a mobilját
Munkahelyi mobiltelefon-feltöltés miatt bocsátottak el Németországban egy alkalmazottat.
Az 51 éves oberhauseni férfinak áramlopás címén mondtak fel. "Csak feltöltöttem a mobilomat" - mondta a háromgyerekes apa, aki tizenötödik éve dolgozott a cégnél. "A főnökasszony ezt meglátta, és azonnal elbocsátott" - tette hozzá.
Szakértői számítások szerint a szóban forgó típus feltöltésenként 0,00014 euró (0,0374 forint) értékű áramot fogyaszt - áll a Bild című német lap beszámolójában.
A vállalat az áramlopáson kívül azzal indokolta a munkaviszony megszüntetését, hogy az észak-afrikai származású férfi engedély nélkül fényképezett az üzem területén. Azt a berendezést fotózta le, amelynél nap mint nap dolgozott, a gyerekeknek készült a kép, mondta a férfi ügyvédje, aki szerint mindkét esetben kihágásról van szó, elbocsátáshoz azonban nem volt kellő jogalapja a munkáltatónak.
Az ügy bíróságon folytatódik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?