kapubanner for mobile

Elégedetlenek a szakképzési rendszerrel a budapesti vállalkozások

Minden harmadik budapesti vállalkozás munkaerőhiánnyal küzd - derül ki a BKIK által rendelt kutatásból.

images

A budapesti cégek szerint a szakképzési kínálat nem fedi le az igényeket, és a megszerezhető gyakorlat is kevés, ám kétharmaduk ennek ellenére sem fogadna be tanulót - derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megrendelésére készített kutatásból. Az 1000 fős mintán végzett felmérés során ágazatokra lebontva kérdezték meg a mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok vezetőit, döntéshozóit.

A kutatás eredményei szerint minden harmadik budapesti vállalkozás munkaerőhiánnyal küzd, ráadásul minél nagyobb egy cég, annál nagyobb problémát jelent a szakképzett munkaerő megtalálása. Míg a mikrovállalkozásoknak az ötöde, addig a kisvállalkozásoknak a fele, a közepeseknek a kétharmada, a 250 főnél nagyobb foglalkoztatóknak pedig már a háromnegyede küzd ezzel a problémával. A legnagyobb kihívást a budapesti cégek számára az jelenti, hogy egyáltalán nincs jelentkező, vagy ha van, akkor alulképzettek, rossz munkamorállal, ellenben magas fizetési elvárásokkal érkeznek. A szakemberhiány leginkább az ipar-, az építőipar és a kereskedelem területén működő cégeknek jelent problémát. Budapesten hiányszakmának számít többek között a burkoló, az ács, a villanyszerelő, a festő és a hegesztő. A kereskedelemben nem találni elegendő számú szakképzett eladót, pénztárost, a vendéglátóiparban pedig cukrászt, felszolgálót.

A cégek több mint kétharmada elégedetlen a képzésekkel mind a hatékonyságot, mind a jelentkezők szakképzettségét tekintve, különösen a felnőttképzés és -oktatás esetében. A megkérdezetteknek csak a 32 százaléka találja jónak a felnőttképzést, pedig a vállalkozások szakembereinek közel fele ebben a képzéstípusban végzett.Az oktatási intézmények képzési kínálata csak a cégek felének felel meg, 35 százalékuk szerint kevés a gyakorlati idő is, 19 százalékuk úgy véli, hogy rossz az oktatás minősége, de a képzés idejét, tematikáját és szakmai színvonalát is csak a harmaduk tartja megfelelőnek.

A megkérdezettek több mint fele támogatja cége dolgozóinak továbbképzését, ám 59 százalékuk átlagosan csak fél évet tudna erre szánni. Ennyit is csak akkor, ha eljutnak hozzá az ilyen lehetőségekről szóló információk, ugyanis nagyon alacsony a tájékozottság a továbbképzési lehetőségekről.
A vállalkozások nagyon hiányolják a gyakorlati tapasztalatot a jelentkezőktől, ugyanakkor 81 százalékuk semmilyen gyakorlati képzésbe nem kapcsolódna be, 73 százalék pedig tanulót sem fogadna. Mindezt a többség azzal indokolja, hogy cégüket egyáltalán nem tartják alkalmasnak a szakképzésre. Ugyanakkor a több gyakornok befogadására is alkalmas nagyobb cégek szignifikánsan nyitottabbak, 50 százalékuk részt venne a gyakorlati képzésben.

A BKIK 50 órás gyakorlati oktató-képzésével a duális szakképzésbe becsatlakozó vállalkozások teljesíthetik a gyakorlati képzőhelyek számára jogaszabályban előírt személyi feltételeket. Ez a képzés olyan cégeknek is megoldást kínál, ahol már sok gyakornokot foglalkoztatnak duális szakképzési keretek között, és az irányításukhoz, felügyeletükhöz bővíteni kell a gyakorlati oktatói létszámot - hívja fel a figyelmet a kamara. A kutatás célja az volt, hogy feltárják azokat a területeket, amelyeken szakemberhiány vagy képzési igény mutatkozik, hogy a kamara képviselni tudja a foglalkoztatók érdekeit a kormányzat felé a vonatkozó képzések megtartása mellett - ismerteti Szányi Gabriella, a BKIK PR-marketing igazgatója a közleményben.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk