Elégedetlenek a szaktárca javaslatával a vasutasok
A Magyar Rádió úgy tudja, az Egészségügyi Minisztériumnak a vasúti szakszervezetekhez eljuttatott javaslata szerint megmaradhat a budai és a szolnoki MÁV Kórház is. Korábban a vasutasok sztrájkkal fenyegetőztek az intézmények bezárása miatt, ám most sem elégedettek.
A minisztérium tervei alapján a budai MÁV Kórház is része lenne a BM, a Honvéd és a Központi MÁV Kórház összevonásával létrehozandó állami egészségközpontnak, és a Szolnoki MÁV kórházba is járhatnának tovább a vasutasok - értesült a közszolgálati rádió.
A tárca javaslatával azonban mégsem elégedettek a korábban sztrájkkal fenyegető érdekképviseletek. Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke szerint hiányoznak az anyagból a MÁV-dolgozók elkülönített ellátására vonatkozó garanciák. Az elnök hangsúlyozta: a vasúti törvény azt mondja, hogy a vasutas biztosítottak jogosultak a MÁV kórházak szolgáltatásait igénybe venni. Szeretnék, ha ugyanilyen szintű szabályozás lenne a jövőben is.
Az érdekképviseletek e nélkül - Simon Dezső szerint - nem hajlandók a megállapodásra, és szeretnének a megmaradó intézmények hosszú távú jövőjére is biztosítékokat.
A minisztérium és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet csütörtökön ült volna utoljára a tárgyalóasztalhoz, az érdekképviseletek szerint azonban egészen a sztrájk felfüggesztésének korábbi időpontjáig, vasárnapig folytatniuk kellene az egyeztetéseket. A MÁV-nál ennek kimenetelétől függetlenül már felkészülnek az esetleges munkabeszüntetésre is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?