kapubanner for mobile

Elégedetlenek vagyunk pályaválasztásunkkal

Egy friss nemzetközi munkahelyi felmérés szerint a magyar munkavállalók több mint egyharmada teljesen más irányban tanult volna tovább a középiskola befejezése után ha lehetősége nyílt volna rá, minden negyedik pedig úgy érzi, hogy nem a megfelelő pályát választotta.

A Kelly Services nemzetközi munkaerő-közvetítő és kölcsönző cég által készített felmérésből az derül ki, hogy Magyarországon számos munkavállaló megkérdőjelezi saját (közép- illetve felsőfokú/szakmai) tanulmányainak és végzettségének színvonalát, és sokan nincsenek meggyőződve arról, hogy jó döntést hoztak-e a pályaválasztást illetően.

A Kelly Services nemzetközi felmérése 115.000 dolgozó véleményét gyűjtötte össze összesen 33 országban - köztük több mint 4.000 magyar munkavállalóét.

Jónás Anikó a Kelly Services ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a felmérés eredménye nagyfokú nyugtalanságot és elégedetlenséget jelez a magyar dolgozók körében a választott pályával, illetve a karrier alakulásával kapcsolatban.

"Sok munkavállaló úgy érzi, tanulmányaik nem készítették fel őket megfelelően azokra a kihívásokra, amelyekkel a munkába állást követően voltak kénytelenek szembesülni; emellett jó néhányan bánják, hogy karrierjük nem más irányba alakult."- közölte a Jónás Anikó.

A megkérdezettek 76 százaléka bánja, hogy nem tanult tovább, 42 százalék más területen tanult volna tovább, 29 százalék érzi úgy, hogy nem a megfelelő pályát választotta, további 26 százalék pedig nem biztos a döntésének helyességében. A felmérésben részt vevők 33 százaléka (közép)iskolai tanulmányairól, 32 százaléka pedig felsőfokú tanulmányairól gondolja úgy hogy nem készítették fel őket a munkába állás után kihívásokra.

Az eredményekből jól kivehető hogyan ítélik meg a munkavállalók saját országuk oktatási rendszerének színvonalát. Az iskolai oktatás eszerint Indiában élvezi a legnagyobb "támogatást", ott ugyanis a megkérdezettek 69 százaléka vélte úgy, hogy tanulmányaik megfelelően felkészítették őket mindarra, ami az elhelyezkedést követően várt rájuk. A második helyen Puerto Rico áll (67 százalék), a harmadik Indonézia és Thaiföld (65 százalék), őket Lengyelország (63 százalék), Spanyolország (61 százalék), Kanada és Magyarország (59 százalék) követi a sorban, az élbolyt pedig Japán és Mexikó zárja.

Az emberek világszerte jóval elégedettebbek felsőfokú, avagy szakmai tanulmányaik színvonalával: nemzetközi átlagban a munkavállalók 65 százaléka vélte úgy, hogy megfelelően felkészítették a munkával járó nehézségekre és kihívásokra. Magyarország azonban ebben a rangsorban a kevéssé előkelő 29. helyen végzett a nemzetközi átlagot jócskán alulmúló 57százalékos elégedettségi értékkel.

A nemek közti különbségek itt is jól kivehetők. A nők ugyanis elégedettebbek közép- illetve felsőfokú/szakmai tanulmányaik színvonalával, mint a férfiak.

Az emberek túlnyomó többsége, 71 százaléka ért egyet azzal a felvetéssel, hogy "a felsőfokú/szakmai képzésben több gyakorlatra és kevesebb elméletre lenne szükség".

Magyarországon a válaszadók 45 százaléka elégedett a választott pályával, 29 százalék úgy véli, rosszul választott, 26 százalék pedig "nem tudja", hogy vajon jó döntést hozott-e.

"Természetes, hogy az emberek pozitívan tekintenek mindarra, amit elértek, és kedvezően ítélik meg azt, hogy milyen mértékben sikerült szakmai célkitűzéseiket megvalósítaniuk. Nem meglepő, hogy sokan bánják, nem tanultak szorgalmasabban a középiskolában, a főiskolán vagy az egyetemen. Emellett sokaknak vannak kétségeik saját pályaválasztásukat illetően." - kommentálta a felmérés eredményeit Jónás Anikó.

"Sajnálatos tény, hogy aki felismeri, hogy nem a megfelelő pályát választotta, az valószínűleg nem is olyan produktív a munkájában, amilyen lehetne, miközben vélhetően elszalasztja egy olyan karrier lehetőségét, ahol sokkal jobban kiteljesedhetne és megvalósíthatná önmagát."- tette hozzá a Kelly Services ügyvezetője.

Jónás Anikó mindemellett fontosnak tartja, hogy tanulmányaival, illetve pályaválasztásával kapcsolatos döntései értékelése során az ember ne ringassa magát hamis illúziókba, és ne reagálja túl, ha ráébred, hogy valami nem a legtökéletesebben alakult.

Ma már a legtöbb munkavállaló számára teljesen természetes, hogy élete során akár többször is pályát módosítson, így ha valaki nem elégedett a munkájával vagy a karrierjével, módja van rá, hogy pozitív irányba változtasson rajta. A megkérdezett férfiak és nők egyetértettek abban, hogy a karrierváltás legfőbb akadálya a "megélhetés", ezt követi az "idő" és a "család".
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk