Elfogadhatatlan a kormány béremelési javaslata
A kormány 2008-ra tett bruttó 4,5 százalékos keresetnövelési ajánlatával szemben 4 százalékos reálkereset-növekedést fogadna el az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége - jelentette be a szövetség elnöke.
Borsik János szerint a kormány javaslatával kapcsolatban az egyetlen jó dolog, hogy időben ismertette, mert fontos lenne, hogy még november végéig megállapodás szülessen a jövő évi bérajánlásról. Az ASZSZ elnöke ugyanakkor nem tartja elfogadhatónak a kormány 4,5 százalékos bruttó keresetnövelési ajánlását, hiszen emellett éves átlagos 4,5 százalékos inflációt prognosztizálnak.
Az elnök úgy fogalmazott: "ez minimum helybenjárás", ráadásul néha szándékosan is alultervezik az inflációt. Az ASZSZ vezetője az idei évet katasztrofálisnak nevezte a munkavállalók keresete szempontjából, arra hivatkozva, hogy a KSH 6,2 körüli veszteséget jegyez a reálkereseteknél.
Borsik János elmondta: az ASZSZ vissza kíván térni a reálkereset-megállapodásos módszerre, vagyis azt kell meghatározni a következő évi bérajánlásban, hogy hány százalékkal kell növekednie a reálkeresetnek, és az inflációs előrejelzések figyelembevételével kiszámolni, hogy azt milyen bruttó keresettel lehet biztosítani.
"Úgy látjuk, hogy 2008-ban 4 százalékkal kellene növekedniük a reálkereseteknek 2008-ban, mert viszonylag nagyok voltak a 2007-es év veszteségei" - mondta az elnök. "Ha a reálkereseti veszteségekhez még bekalkuláljuk azt a szerintünk jogsértő kormányzati intézkedést, hogy év közben emelték a járulékokat, ezzel összességében 5,7 százalékos nettó keresetveszteséget is okoztak a munkavállalóknak, akkor elég rossz ez az év" - tette hozzá Borsik János.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?