Elhagyják az Airbus-t - 13 ezer munkahely bánja?
Az angol hadiipar meghatározó vállalata a BAE System pénteken bejelentette: tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy az EADS konzorciumnak értékesítse 20 százaléknyi részesedését az Airbus-ból. Ha a tranzakciót nyélbe ütik, munkahelyek ezrei szűnhetnek meg.
Az Airbust gyártó részvénytársaság 20 százalékos részvénypakettjét birtokló BAE System úgy döntött, megválik eddigi Airbus-részesedésétől. Mint arról a BBC beszámolt, a brit hadiipari vállalat vezetősége pénteken nyilvánosságra hozta, hogy a részvények értékesítése kapcsán már megkezdte a tárgyalásokat a 80 százalékkal rendelkező EADS francia-spanyol-német érdekeltségű vállalattal.
Az Airbus gyártóegységeinek dolgozói a tranzakció eredményessége miatt joggal aggódhatnak, hiszen a brit kereskedelmi és ipari minisztérium segédletével folyó tárgyalások sikeressége esetén felszámolnák az Airbus angliai gyárait is. A várhatóan komoly politikai vitákat okozó részvényeladás így 13.000 angliai munkahely felszámolásával járhat.
Az Airbus gyártóegységeinek dolgozói a tranzakció eredményessége miatt joggal aggódhatnak, hiszen a brit kereskedelmi és ipari minisztérium segédletével folyó tárgyalások sikeressége esetén felszámolnák az Airbus angliai gyárait is. A várhatóan komoly politikai vitákat okozó részvényeladás így 13.000 angliai munkahely felszámolásával járhat.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?