kapubanner for mobile

Elhagyják az országot a szociális szakemberek

Új alapokra kell helyezni a szociális ellátórendszert – mondta Skultéti József, a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete országos választmányának elnöke csütörtökön.

images

Skultéti József, -– aki maga is részt vett az új szolgáltatási törvényjavaslat kidolgozásában -– a problémák között említette a nehéz munkakörülményeket, az alacsony béreket s ennek következményeként azt, hogy a szakképzett munkaerő tömegesen távozik: vagy a szakmát hagyja el, vagy külföldön próbál boldogulni.

A Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete tanácskozása alkalmából azt mondta: a társadalmi hierarchiában a szociális ellátórendszer dolgozói a legalsó lépcsőfokon állnak. A szakemberek 95 százaléka nő; generációs szakadék van, hiszen a fiatalon bekerülő munkatársak a képzések befejezése után nem sokkal külföldre távoznak, miután a pálya nem képes megtartani őket. "Észre kell venni, hogy ha sürgősen nem teszünk valamit, lassan a politikusoknak kell ellátniuk a rendszerbe bekerülteket" -– hangsúlyozta.

Az új szociálpolitikai koncepció az elmúlt húsz évhez képest új logikával közelít az ellátáshoz. Abból indul ki, hogy elsőként fel kell térképezni az igényeket, azaz olyan intézményrendszert kell építenie minden önkormányzatnak, amelyre valóban szüksége van.

A mostani rendszer több mint húsz éven át alakult, az új rendszer kialakítására tíz évet határoztak meg. A szolgáltatási törvényt -– amely a szociális törvényt, továbbá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt váltja fel -– várhatóan még az idén elfogadják, így az igények feltérképezése is hamarosan megkezdődhet. Ennek köszönhetően a szociális ellátások finanszírozása egy kézbe kerül. Fontos eleme, hogy míg eddig férőhelyeket finanszírozott a rendszer, mostantól az ellátottakat finanszírozzák, s ez a szolgáltatók között versenyt alakít majd ki. Abban lesz érdekelt minden intézmény, hogy jó minőségű szolgáltatást nyújtson.

Skultéti József véleménye szerint az, hogy jelenleg nehéz helyet találni a szociális intézményekben, nem fedi az igazi rászorultságot, mivel többen is vannak, akiket a családjuk el tudna látni, de nincs meg hozzá a megfelelő anyagi hátterük, ezért választják hozzátartozóik számára a tartós bentlakási rendszert. A családokat kell támogatni, akár anyagilag, akár más módon, például gondozónővel, átmeneti intézményekkel, hogy ha lehet, ne az államnak kelljen teljes mértékben gondoskodnia a hozzátartozókról. Ennek megfelelően minden jelenleg bentlakó helyzetét felülvizsgálják majd - tette hozzá.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk