kapubanner for mobile

Elhalasztják a román közszolgák béremelését

Elfogadta az új egységes bértörvényt a román képviselőház, de a közszféra 2018 januárjáig nem kap fizetésemelést. Holott azt júliusra ígérték.

images

Elfogadta az új egységes bértörvényt a román képviselőház szerdán, a közszférának azonban 2018 januárjáig még várnia kell az - eredetileg júliusra beígért - első béremelésekre. A parlamenti vita célegyenesében elfogadott előírás szerint a - következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos - béremelések januártól kezdődnek, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne Romániában.

A nemzetközi pénzintézetek azt kérték Romániától, hogy módosítson az adócsökkentések és közalkalmazotti béremeléseket egyszerre bevezető adópolitikáján, mert becsléseik szerint a román államháztartási hiány idén a GDP 3,7 százalékára, öt éven belül pedig akár 6 százalékára is emelkedhet.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek