Elindult az ár-, és belvízvédelmi közmunkaprogram
Az Országos Közmunka Tanács az ár- és belvízzel sújtott területek helyreállítására 366 millió forintos közmunkaprogramot indított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A múlt héten aláírt együttműködési program keretében tartós munkanélküliek százainak biztosítanak munkát.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 73 belvízkárosult-, és 32 árvízkárosult település helyreállítása érdekében írt alá a múlt héten együttműködési megállapodást a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és az Országos Közmunka Tanács (OKT) elnöke.
Mint arról a Népszabadság beszámolt, a napokban elindult közmunkaprogramot 366 millió forintos támogatással indítják el és 685 tartós munkanélküli számára nyújtanak munkalehetőséget. Bodnár Gáspár a vízügyi igazgatóság vezetője a napilap számára elmondta, hogy a felvett közmunkások 57.000 forintos minimálbért kapnak, ezen felül pedig 1500 forintos munkaruha-megváltást, 2640 forintos közlekedési támogatást, valamint 1140 forintos saját munkaeszköz-használati költségtérítésben részesülnek.
Az OKT elnöke, Sándor László elmondta, hogy idén a rendelkezésre álló négymilliárdos költségvetésből a tartós -legalább 6-8 hónapig tartó- foglalkoztatás támogatását kívánják preferálni. Ezzel a négymilliárdos kerettel, továbbá a minisztériumok kétmilliárdos együttműködési hozzájárulásával ebben az évben 10.000 közmunkás foglalkoztatása válik lehetővé.
Az OKT elnöke, Sándor László elmondta, hogy idén a rendelkezésre álló négymilliárdos költségvetésből a tartós -legalább 6-8 hónapig tartó- foglalkoztatás támogatását kívánják preferálni. Ezzel a négymilliárdos kerettel, továbbá a minisztériumok kétmilliárdos együttműködési hozzájárulásával ebben az évben 10.000 közmunkás foglalkoztatása válik lehetővé.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?