kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Elküldtek a munkahelyről: tippek az újrakezdéshez

Alapos önvizsgálat, álláskeresési napló, kapcsolati tőke. Néhány címszó a szakértői tanácsokból

Az emberek többsége átélte már a munkahelyvesztéssel járó kellemetlenségeket - akik pedig nem, azok számíthatnak rá. Az elbocsátás különösen kegyetlen tud lenni, ha váratlanul érkezik. Azt hisszük, minden rendben: lefoglaljuk a nyaraláshoz szükséges repülőjegyeket, kölcsönt veszünk fel, vagy épp új autóra költjük el utolsó fillérünket - hiszen állásunk biztosnak tűnik. Aztán kiderül, hogy mégsem. Ilyenkor az emberek sokkot kapnak, tanácstalanul állnak a történtek felett, majd elkezdik marcangolni magukat. Ez a legrosszabb, amit tehetnek.

Idézze vissza: írásban is közölték-e a felmondást

A szakértők egyetértettek abban, hogy ilyenkor a legjobb, ha a dolgozó az önmarcangolás helyett az állásvesztés gyakorlati oldalával kezd el foglalkozni. "Először is gondolja át, hogy elbocsátása jogszerűen történt-e. Idézze vissza egyrészt, hogy arról milyen formában szerzett tudomást - a munkáltatónak a törvény szerint a felmondást írásban (is) szükséges közölnie. Másrészt pedig vizsgálja meg annak tartalmát - hiszen a nem próbaidőben foglalkoztatottak felmondásában mindenképp szerepelnie kell az oknak, hogy miért váltak meg tőle" - mondja Dr. Sipos Márta munkajogász.

Az "ellenük felhozott vádakat" főleg a rendkívüli felmondással elbocsátottaknak tanácsos alaposan megvizsgálniuk, hiszen ők elbocsátásukat követően sem felmondási időre, sem az azért kapott bérre, sem végkielégítésre nem számíthatnak. Kivéve, ha a bíróság másként nem dönt.

Mi tekinthető a törvény szerint elfogadható magyarázatnak? "Rendkívüli felmondás esetén az elbocsátás oka a dolgozó munkájával, magatartásával, vagy/és a működésével kapcsolatos - súlyos - probléma lehet" - tájékoztatott a munkajogász.

Nézze meg, mikor történt az elbocsátást kiváltó eset

"A rendkívüli felmondással elbocsátottak a fentieken kívül nézzék meg azt is, hogy pontosan mikor történt az elbocsátásukat kiváltó eset. Ha ugyanis a történés és a felmondás között több mint 15 nap telt el, akkor a munkáltató nem a törvénynek megfelelően járt el - döntése tehát jó eséllyel megtámadható" - véli Dr. Sipos Márta.

A munkajogász szerint a rendes, illetve a közös megegyezéssel elbocsátottaknak leginkább a munkáltató által utoljára kifizetett bérre szükséges odafigyelniük. "Mivel az ily módon munkahelyüket vesztők esetében már az is elfogadható indok, hogy nem illenek bele a csapatba - ezért ők elsősorban ne az okokkal foglalkozzanak. Inkább arra figyeljenek, hogy a fizetésüket a törvénynek megfelelően kapják meg - nekik ugyanis a felmondási idő egészére jár fizetés, a cégnél több mint 3 évet eltöltőknek pedig a végkielégítés."

Tartson önvizsgálatot, változtasson hibáin

Miután megbizonyosodtak arról, hogy elbocsátásuk a hazai törvényeknek megfelelően zajlott le, a dolgozóknak egy pár napos pihenés után tanácsos azonnal elkezdeniük az álláskeresést - lehetőleg egy alapos önvizsgálattal. "Ez egy alkalmas pillanat lehet arra, hogy átgondolja ugyanazon a pályán akar-e maradni, mint eddig, vagy inkább valami újba kezdene bele. Ha reális a pályamódosítás, érdemes belevágni! Amennyiben az előző munkakörében szeretne ismét elhelyezkedni, vegye figyelembe szerepelt-e az elbocsátás indokaként szakmai kifogás. Ha például kommunikációja, precizitása vagy időgazdálkodása nem volt megfelelő, nézzen utána - vagy kérje ki egy szakember tanácsát -, hogyan lehet ezeket a készségeket fejleszteni" - tanácsolja Pálfay Erzsébet, az outplacementtel is foglalkozó Catro Vezetői Tanácsadó Kft. tanácsadója.

Látogasson el az álláskeresők klubjába

Többek között a munkaügyi központok pszichológiai szakszolgálatai is segíthetnek ebben. De az illetékes kirendeltséget nem csak emiatt érdemes felkeresni az állásvesztést követően. Amellett, hogy adatbázisukban a fizikaiak mellett azért akadnak felsőfokú végzettséget igénylő munkák is, náluk van lehetőség ingyenesen részt venni az úgynevezett csoportos álláskeresési tréningen. Itt többek között hasznos tanácsokat és bíztatást kaphatnak az álláskereséshez, illetve sikeres fogásokat tanulhatnak el az ott lévőktől. Az sem mellékes, hogy a munkakereső ott (ismét) egy közösség tagjává válhat - és így nagyban csökkenhet az állásvesztéskor fellépő elmagányosodás érzése is.

Önéletrajz, referencia, fizetési elvárás

Aki mindezek ellenére az önálló álláskeresés mellett dönt, annak az első és legfontosabb feladat összeállítani egy korszerű, alaposan kidolgozott önéletrajzot. Emellett tanácsos begyűjtenie használható referenciáit, valamint meghatározni fizetési elvárásait. Ezután érdemes kiválasztania a napnak azt az időszakát, amelyben csak az álláskereséssel foglalkozik majd - például minden reggel nyolctól délig.

Készítsen részletes táblázatot álláskereséséről

Ezt követően több mint ajánlott elkészíteniük egy, az álláskeresésükkel kapcsolatos táblázatot. E táblázat egyébként kiemelkedő fontossággal bír - hiszen segítségével tudja majd követni a munkaszerzés heteiben lezajlott eseményeket. Az adatbázis többek között segíthet elkerülni, hogy az álláskereső kétszer pályázzon ugyanahhoz a céghez, hogy elfelejtsen egy állásinterjút, vagy ha felhívják, ne tudja, melyik cég milyen pozíciójáról van szó.

Pálfay Erzsébet szerint a legcélszerűbb, ha a táblázatba a következő információk kerülnek:

a felkeresett ismerősök: neve, telefonszáma, mikor kereste fel őket, mit mondtak, és mikor kell visszahívni őket;
regisztrálások: mikor és mely állásportálokra/munkaerő-közvetítőkhöz regisztrálta be magát, mit kellett átküldenie a regisztrációhoz, mikor és milyen visszajelzések érkeztek, mi történt a későbbiekben, mi a következő lépés;
jelentkezések: mely cég milyen pozíciójára, mikor és milyen módon jelentkezett, mit tud a cégről, mi szerepelt a hirdetésben, pályázatában mit küldött át, mikor és milyen visszajelzés érkezett, mi történt a jelentkezést követően, mikor és hová kell majd mennie, és milyen okból (tesztírás, interjú), mi történt az interjún vagy épp a teszten, mi a következő lépés;

Gondolja át az elutasítások okát

Ha elutasítják, írja be az elutasítás okát is és gondolja át, jogos volt-e a kifogás ellene. "Előfordul, hogy a táblázatra nézve legalább 5-6 olyan céget lát, amelynél az elutasítás indokaként a magas fizetési elvárás szerepel. Ilyenkor érdemes újragondolni a bérrel kapcsolatos elvárást" - tanácsolja Pálfay Erzsébet.

"Az adatbázisra rátekintve - a piac feltérképezésével párhuzamosan - néhány nap után már az is kiderülhet, melyek azok a cégek, akik az álláskereső számára ideális iparágban tevékenykednek, viszont nem hirdetnek. Őket ajánlott felkeresni, majd a többihez hasonlóan rögzíteni az adatbázisban" - mondta el.

Összefoglaló tippek állásukat vesztőknek:


  • idézze vissza, megkapta-e írásban is a felmondást, és hogy a levélben volt-e indoklás
  • nézze meg, hogy - a rendkívüli - felmondás oka a munkájával, a magatartásával, vagy/és a működésével kapcsolatos probléma volt-e
  • nézze meg, a - rendkívüli - felmondást kiváltó történés 15 napon belül történt-e
  • gondolja át, a továbbiakban is ugyanazon munkakört szeretné-e betölteni
  • elbocsátásának okaiból vonja le a következtetéseket
  • nézzen utána és kezdjen el változtatni hibáin
  • válogasson a munkaügyi központok állásaikból
  • vegyen részt az álláskeresési tréningen
  • állítson össze egy korszerű önéletrajzot
  • gyűjtse be referenciáit
  • határozza meg fizetési elvárását
  • jelölje ki, a nap folyamán mikor fog foglalkozni az álláskereséssel
  • készítsen részletes táblázatot álláskereséséről, a felkeresett cégekről és történésekről
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek