Elmarad a tömegközekedésiek sztrájkja
Ami hétvégén még elkerülhetetlennek látszott, hétfőre elkerülhetővé vált. Vasárnapról hétfőre virradóra megállapodott a BKV vezetése a szakszervezetekkel az idei bérekről.
Elmarad a tömegközekedésiek sztrájkja 2005. február 14. Ami hétvégén még elkerülhetetlennek látszott, hétfőre elkerülhetővé vált. Vasárnapról hétfőre virradóra megállapodott a BKV vezetése a szakszervezetekkel az idei bérekről. Aba Botond, a közlekedési vállalat első embere hétfőn reggel úgy nyilatkozott, hogy csak egy szakszervezettel nem tudtak megegyezni, de ez az érdekképviselet sem szervezi már az eredetileg keddre tervezett munkabeszüntetést.Döntés az utolsó pillanatbanA BKV a kért bruttó 18 ezer forintos béremelés helyett végül 16 ezer forintot ajánlott, és ezt a vállalat több szakszervezete elfogadta. A tárgyalás elég szoros volt, hiszen a múlt hétvégén még úgy tűnt, elkerülhetetlen a keddre tervezett BKV-sztrájk, mivel a szakszervezetek nem fogadták el a cégvezetés pénteki javaslatát, mely a korábbi ajánlathoz képest egy százalékkal magasabb, hét százalékos béremelést ígér. Kölcsönös engedményekMúlt pénteken Vág Péterné, a legnagyobb létszámú BKV-érdekképviselet vezetője még úgy nyilatkozott: a vezetés által ajánlott 13 ezer forintos személyenkénti béremelési javaslat helyett továbbra is ragaszkodnak a 19 ezer forintos követelésükhöz. Ezzel kapcsolatban akkor Aba Botond vezérigazgató arról adott tájékoztatást, hogy keresettel fordultak az illetékes bírósághoz, ám nem jártak sikerrel, mert a bíróság jogszerűnek minősítette a meghirdetett sztrájkot. Aba akkor még csak azt ígérte, hogy ha nem jön létre a megegyezés, akkor vasárnap déltől, a szakszervezetekkel együtt, folyamatosan tájékoztatják a nyilvánosságot a várható sztrájkról. Nos, úgy tűnik a hétvégén mindkét fél engedett. Előbb a szakszervezetek engedtek a 19 ezerből, majd a vállalatvezetés emelte a tétet, végül újabb kölcsönös egyeztetések nyomán hétfő hajnalra alakult ki a bruttó 16 ezer forintos béremelési összeg.A politikusok is rámozdultakAz ügy persze, némi politikai színezetet is kapott, miután a Fidesz fővárosi frakciója múlt héten bejelentette, hogy nem csak jogosnak tartja, de támogatja is a BKV dolgozóinak bérköveteléseit, mondván, a sztrájkhelyzetet a közlekedési cég vezetése provokálta ki. Több se kellett Vajda Pál szocialista főpolgármester-helyettesnek, aki kijelentette: tisztességtelen, hogy egy politikai párt ily módon politikai nyomást akar gyakorolni a résztvevőkre. Nos, úgy tűnik a BKV vezetése és a vállalat szakszervezetei végül, politikai segítség nélkül, házon belül megoldották a bérproblémát – legalábbis erre az esztendőre.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?