Elmaradásban vagyunk a munkát terhelő adókkal
A munkát terhelő adókat tekintve jelentősen elmaradásban vagyunk a régió országaihoz képest; a cél az, hogy a régiós országokkal egy szintre kerüljünk, majd lehagyjuk őket - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a 48. szegedi Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában a Napi Gazdaság híradása szerint.
Az újrakezdés kifejezetten fontos, hiszen Magyarország új elemként, a bizalmatlansággal is küzd - mondta az államtitkár. A kormány számára azonban előny, hogy nagy bizalommal kezdte meg működését, és rendelkezik a gyors reagálás eszközével - tette hozzá.
Az eurózónához való csatlakozás tekintetében a kormány célja, hogy minél hamarabb bevezessük a közös devizát, azaz minél hamarabb teljesítsük a belépés feltételeit - fogalmazott.
A társadalmi folyamatok végigtekintése során az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy közel sem egységesek a jelenleg uralkodó demográfiai folyamatok. A nyugdíjak összegének szóródása rendkívül magas, és a munkanélküliség régiónkénti eltérése is jelentős.
Mindezért, a kormánynak figyelembe kell vennie, hogy az állami támogatásban részesült cégek hol teremtenek munkát és alapvetően szükség van a teljes támogatáspolitika átgondolására.
Napi Gazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Így tudnak szavazni azok, akik dolgozni fognak a választás napján 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?