Előítélet-tréning: hasznos lehet, de nem kérnek belőle
Bár számos cég felismerte, hogy gondot okozhat a mindennapi munkában, ha eltérő értékrendszerű, politikai beállítottságú alkalmazottak dolgoznak együtt, előítéletek leépítését célul kitűző tréninget egy cég sem vett igénybe. Pedig ellentétek sok esetben kialakulnak városi-vidéki, eltérő származású és szociális háttérrel rendelkezők között. A következő választási kampány pedig előrevetíti a politikai konfliktusokat a munkahelyen.
Bár a problémát számos cég felismerte, ennek ellenére eddig egyetlen vállalat sem kérte az úgynevezett Előítélet nevű tréninget, amelynek lényege, hogy a résztvevők nyitott szemléletmódot sajátíthatnak el, és képessé teszi őket a csoportban való hatékonyabb munkavégzésre. Bár arra volt már példa, hogy egyes elemeit beillesztették más tréningekbe, ám a hazai cégek elsősorban a csapatépítő, illetve az eladástechnikát javítók iránt érdeklődnek. Merényi Attila szerint egyelőre éretlenek a hazai vállalatok arra, hogy egy ilyen típusú tréninget fel merjenek vállalni.
Konfliktusforrás: csoportból előléptetett vezető
Már a 2002-es választási kampány időszakában megmutatkozott, mennyi nehézséget okoz a munkahelyeken az eltérő politikai nézetek ütközése. A váratlanul középpontba került politikai jellegű ellentéteken túl a vállalati szférában is több jellemző előítélet figyelhető meg. A leggyakoribbak a munkacsoportokból előlépett vezetőkkel kapcsolatos ellenérzések. A korábbi munkatársak sokszor nehezen tudnak átállni az új vezető-beosztott kapcsolatra. Ugyancsak gyakoriak a nőkkel szembeni előítéletek, a generációk közötti feszültségek. Ezen kívül munkahelyi feszültségeket okozhat az eltérő származás, illetve a kulturális-szociális háttér, és kialakulhatnak ellentétek a városiak és a vidékiek, illetve a multinacionális cégeknél a külföldiek és a magyarok között.
(jobpilot.hu)
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?