kapubanner for mobile

Előnyben a hátrányos helyzetű nők

Vállalkozó Nők Regionális Fóruma címmel komplex kompetenciafejlesztő és kapcsolatépítő programot indítanak e-learning és e-mentoring támogatással a Közép-Magyarország régióban - írja a Világgazdaság.

A programot a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (PMVA), a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a Térerő Alapítvány közreműködésével szervezik. A Humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) által száz százalékban támogatott program ingyenes, és folyamatosan lehet rá jelentkezni.

Az első körben 200-250 jelentkezőt választanak ki a vállalkozni szándékozó és már vállalkozást vezető nők közül. Ők a projekt megvalósítása során legalább egy alkalommal alapszintű, illetve üzletviteli tanácsadásban részesülnek.

A jelentkezők közül 30-30-at terveznek bevonni a három e-learning-alapú képzési programba. A projektbe a Közép-Magyarország régióban élő, a célcsoportba tartozó nőket kívánják bevonni. A kiválasztásnál előnyben részesítik a hátrányos helyzetű kistérségekből jelentkezőket.

Az e-learning-alapú képzés lehetővé teszi a regionális szintű megvalósítást, ugyanakkor a kontakt programok helyszínének kiválasztásánál a budapesti agglomerációra és a hátrányos helyzetű térségekre koncentrálnak. A projektről bővebb információ a PMVA (www.pmva.hu) és a BVK (www.bvk.hu) honlapon található -írja a Világgazdaság.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek