kapubanner for mobile

Elvárt adó: plusz teher és bizonyítási kényszer

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint a módosított elvárt adó bevezetése jelentős adminisztratív többletterhet okozna a vállalatoknak, többletmunkát jelentene az adóhivatal munkatársainak, ugyanakkor nem eredményezi a kormányzat által elvárt bevételt.

A szövetség keddi közleménye szerint a kormány által javasolt módosítások nyomán megszűnnek ugyan a korábbi alkotmányossági aggályok, a javaslat azonban a bizonyítás terhét az érintett vállalatokra hárítja, ami számukra jelentős adminisztratív többletterhet okoz.

Az MGYOSZ szerint a kormány által várt közel 60 milliárd forintos adóbevétel nem reális. Ebből az adónemből származó központi bevétel számításaik alapján nem érné el vagy alig haladná meg a 20 milliárd forintot.

Az elvárt adó tervezett módon történő beszedése jelentős többletmunkát, többletköltséget okoz az erre hivatott APEH számára is. Az MGYOSZ szerint ha az adóhatóság nem tud megfelelni új rendkívüli ellenőrzési kötelezettségének, kétségessé válik az új adónemtől elvárt hatás, az adóelkerülők számának csökkenése. Ezáltal kérdésessé válhat az adónem hatékonysága és a bevezetés eredményessége is.

Az MGYOSZ az elvárt adó kapcsán ismételten hangsúlyozza korábbi szakmai álláspontját: a gazdaság valamennyi szereplőjének érdekét egy kellően előkészített és széles körű szakértői vitával kísért adóreform szolgálná, amelyhez továbbra is felajánlják együttműködését.

A pénzügyminiszter hétfői kijelentése szerint a szerdai kormányülésen elfogadhatja a kormány az elvárt adó új változatának tervezetét. Az elvárt adó tervezett formájával kapcsolatban fenntartásait hangoztatta Kóka János gazdasági miniszter is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek