Emelik az államnak dolgozók bérét
Összesen mintegy 225 milliárd forint többletforrást biztosítás a jövő évi költségvetés a közszférában dolgozó közel 544 ezer ember bérének rendezésére - írja a Magyar Idők.
Emelkednek a bérek még az idén, vagy januártól, de vannak olyan ágazatok, ahol folytatódik az évek óta tartó bérrendezés. Az erre szánt összeg jelentős részét, 82 milliárd forintot az egészségügyben dolgozók juttatására fordítják, míg a pedagógusok bérének rendezésére nagyjából 60 milliárd forinttal jut több jövőre - írja a lap.
A kormánytisztviselők béremelésére több mint harmincmilliárd, a NAV munkatársainak fizetésemelésére pedig 17,5 milliárd forint jut. Rajtuk kívül érintettek még a szociális szférában dolgozók, a katonák, a rendőrök, továbbá a rendvédelmi és a kulturális közalkalmazottak. Végül, de nem utolsósorban a bírák illetménye is nő.
Magyar Idők

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon