kapubanner for mobile

Enyhén nőtt a hazai munkanélküliség

Az idén a június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3,946 millió, a munkanélkülieké 314 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,4 százalék volt. Ez 0,1 százalékos növekedés a május-júliusi, és 0,2 százalékos a tavalyi június-augusztusi időszakhoz képest, de 0,3 százalékos javulás az idei január-márciushoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

A 2006. június-augusztusi időszakban átlagosan a 15-74 éves népesség 55,2 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, ez az arány a munkavállalási korúak esetében 65,3 százalék. A vizsgált időszakban 29 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban.

Az Eurostat által publikált harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő júliusban: EU-15: 7 százalék, EU-25: 7,7 százalék, Magyarország: 7,7 százalék.

A munkanélküliek 21,2 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 19,5 százalék volt, ez 0,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A munkanélküliek 47,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,8 hónapnak felelt meg.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek